Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Németh István versei (Szavak birodalma, Szárnyaszegett mondatok, Olyan tiszta itt ma minden, Nincs valamire való névsor)
Németh István versei utolsó cseppjeit, válladra teszi a kezét, elköszön, hazaballag, a felesége megteríti az asztalt: Kenyeret, néhány szem gyümölcsöt, gyöngyöző kútvizet. - A, majd... Visszaballag, megnézi, nem gondoltam-e meg magamat, elpihentek-e a gyerekek. Fogd őket, vezesd el őket a falu végére! Nem is olyan mély ez a gödör, a hant nem is koppan, perdül egyet a homlokomon, legördül a derekam alá, majd rám borul, mint a rózsabokor. Olyan tiszta itt ma minden, olyan fényes. Futottak az utak, keringtek a messzi égitestek. Te csak maradj, maradj, s ha majd ismét megjön az esti vonat, s valaki rád köszön a lépcsőről, akiben megbízhatsz, aki nemcsak önmagáért teszi azt, köszönj neki vissza, fogadd őt magad mellé, nyújtsd felé a karod, köszönjenek neki a gyermekek, ott leszek melletted, érezd a vállaidon a kezem, érezze a vállán a kezem. Olyan tiszta itt ma minden, olyan fényes, mint a befagyott folyó tükre. Ragyognak a csillagok, ragyognak a mélyben a szavak, a mondatok, föl-le buknak a dalok, szól a templomban a karének. Olyan fényes, olyan tiszta itt ma minden... Nincs valamire való névsor (Dúdor István festőművész emlékére) Nincs valamire való névsor, amely jegyezné a nevünket, nincs sóhaj, amely utánunk szállna. Mivégre buktunk a világra? Meddig tart az az idő, amíg hajunkba kaphat a szél, amíg buzoghat a torkunkban a vér, amíg hallhatja valaki is a szavunkat? Az utcasarkon még meg-megállok, nézek utánad. Elsuhant mellettünk a század.
