Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - TALLÓZÓ - Penckófer János: Eredetiségünk kiútkeresése
TALLÓZÓ költői nagyságot új minőségbe emelő szemlélethez. Zrínyi volt az a nagy jellem, aki felismerte, hogy ha nincs „igazi nemzet, valakinek mégis be kell töltenie ezt az űrt” (Futamok). Filozófiáját egy kérdésben és egy feleletben foglalja össze Csoóri: „Az életünkben lehetetlennek látszik néhány dolog? Ha igen, álljunk neki, hogy megcsináljuk.” Máig érvényes, ma is időszerű gondolat. Szerzőnknek a valóságról vallott nézetével ugyanúgy érintkezik, mint költészetszemléletével. Mert a valóság - olvasható a Futamokban - „sose csak tényszerű, adatszerű jelenség, hanem szellemi is”. Minél több saját gondolatot, érzést, megrendülést adunk hozzá, annál gazdagabbá válik. Tehát egy viszony megtestesülése a mi valóságunk. Az alanyiság mind mélyebb feltárása, kiteljesedése valóságot, otthonvilágot teremt, mégpedig „a tárgyilagosság erejével” teszi ezt. Itt válik érthetővé, mi az, ami az egykor leigá- zott magyarság morális tartását képes volt őrizni századokon keresztül. így jöhetett létre az az „intézmény”, amit Csoóri Sándor irodalmi Árpád-házunknak nevez (Az első kör), melynek spirituális törvényei szerint időről időre lesz egy sorsértelmezője: egy Balassija, Csokonaija, Petőfije, Adyja, József Attilája... A nagy jellem és a személyesség történelmet s objektív világot befolyásoló, sőt létrehozó természetéhez köthető a köteteim választás is. Mert ha a külsőnek mondott világban mindig véget érnek, elvesznek az utak, útjaink, akkor nem marad más hátra, „mint hogy a belső utakon induljon tovább” az ember (Futamok). Az Elveszett utak cím Vasy Géza értelmezése szerint „nyilvánvaló rájátszás” Szekfu Gyula művére, a Valahol utat vesztettünk-re. Ehhez csatlakozva érdemes hangsúlyozni, hogy a kötet nem sajnálkozás letűnt értékek után, hiszen sokkal inkább a bennünk rejlő belső utak felkutatásának elengedhetetlenségét sürgeti. Minderre a legjobb példa Illyés Gyula irodalom-, magyarság- és létszemlélete. Irodalmi Árpád-házunk Babitsot követő nagy alakjánál e három gond egyetlen feladatban ismerhető fel. Abban, amit Zrínyi vett magára. Abban, ami szimbolikusan Kossuth és Széchenyi örökletes ellentétében ugyancsak felismerhető. Vagy amely „létbe ágyazottan” Bartók és Kodály erkölcsi indíttatású, de egymástól homlokegyenest eltérő magatartásában érzékelhető (Hatalmas nagy korszakban éltem). A Hitlerhez sodródó Magyarországot Bartók erkölcsi megfontolásból hagyja el, Kodály pedig - ugyancsak erkölcsi megfontolásból - nem tudja elhagyni. Két össze- békíthetetlen igazság? Hát lássunk neki, hogy összebékítsük, hogy ezzel új távlatot nyissunk a sorsnak. Ez Illyés eredetisége. De Illyés emberi ars poeticájának is része, amely Ady két sorával szintén jellemezhető: „Sose tudott az igazsághoz / Igazunk minket eljuttatni”. Itt a kiútkeresés ősmegfogalmazása. Ennek jegyében élt és alkotott Illyés, és ennek jegyében szentel az esszéíró különálló fejezetet (Pohárköszöntő) nagy szellemi elődjének, akivel „az a »messiási racionalitás« jelent meg, amely az Ady két sora közt feszülő roppant űrt szándékozott mindenáron megszüntetni: hogy a fölismert igazságok juttassanak el végre minket az igazunkhoz!” (Az első kör).
