Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Mint vagyunk, ha nem vagyunk?! (esszé)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE a kicsinység látszatát kelti! Pedig csupán különösségünk (Lukács), sajátosságunk gyökerére mutat. Világirodalmi példaként Faulknerre hivatkozom! Hatalmas életművének egyetlen képzelt amerikai tartomány - Yoknapatawpha megye - és Jefferson, a képzelt város a színhelye s világa, az író városa és szülőföldje. S még jellemzőbb, hogy szinte egyetlen morális dilemmája és drámai helyzeteinek közege a fehér Dél arisztokratikus társadalmának és a fekete rabszolgaközösségnek az ellentéte, a nosztalgiára késztető múlt és a drámai jelen ütköztetése, a néger-fehér közösségek együttélésének tragikuma. Született rabszolgatartók és született rabszolgák utódainak kemény és gyakran végzetes realizmusa. Az egyértelműnek tűnő alaphelyzet, méghozzá részben alighanem meghaladott, elég az írónak, hogy monumentális életművét ráépítse. Az ellentmondást is érzem: de hát Faulkner bonyolult stílusa! Eredendően tragikus látása, drámaian érzékeny lélektana, sejtető nyelvezete! Nem szólva naturalizmusáról, helyenként már-már morbidba hajló ösztönkultuszáról! Művészete mindezek egysége! De annak is bizonyítéka, hogy a mély értelmű történelmi trauma, a faji-etnikai megkülönböztetés, a kivédhetetlen elemi diszkrimináció mély művészi inspiráció forrása lehet. A származásukért elmarasztaltak stigmája egyetemes! Számunkra sem ismeretlen. Fónod Zoltán készülő irodalomtörténete is közösségi tapasztalatként és meghatározó léterőként fogja fel történelmünket és mintegy szellemi origónak minősíti. Morális erőtartalék és cselekvő késztetés egyben, mely fél évszázad során lassan feloldódik, nemzedéki élménnyé szűkül, kevésbé drámai, ám eredeti hangulatát megőrző életérzéssé alakul. Szerzőnkre nehéz munka vár! A történelmi egyidejűség ellentmondásai között kell egységesen helytálló esztétikai szemléletet és értékrendet teremtenie. Annyi ellentmondás közt ez szinte lehetetlennek tűnik fel: nemzedéki, ízlésbeli, eszmeiség és egyéni sors determinálta, s nem utolsósorban alkati különféleségek! Az akár kaotikusnak is nevezhető „egyidejűség” az egységes történeti látás lehetőségét is megkérdőjelezheti. Biztató, hogy az alapokat - szerintünk - helyesen fektette le! Munkája révén az írásom címében felvetett dilemma folytatására is választ kaphatunk: hogyan - mint vagyunk?! Miben mutatkozik a kisebbségi lét lényege és értelme, a történelem felejthető vagy már-már a génjeinkben hordozzuk? Miként lehet a méltánytalanság és igazságtalan büntetés elviselését egyetemes emberi élménnyé emelve, morális értékké tenni? Semmi nem kényszerít, hogy állandóan a múlt tényeit feszegessük. De szükségesnek tűnik fel, hogy figyeljünk azokra a belső hangokra, amelyek belőlük következnek és etikai tartást, esztétikai értékeket sugallnak, szemlélődő és ítélkező magatartásra késztetnek. Nem „csak” témát és tartalmat kínálnak tehát, hanem gondolati támpontokat, bizonyos lelkületet! Az egykor létében támadott és azóta is veszélyeztetett a- nyanyelv révén pedig olyan nyelverőt, amely többször komor, mint játékos kedvű, bár érzékeny mind a tragikum, mind a komikum iránt, ragaszkodik a pontossághoz és a felelőtlenségre nem hajlamos. Irodalmunk fél évszázadát bonyolult szövevényből kell majd kibogozni. Annál is inkább, mert régiónk történeti képződmény. Él
