Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Mint vagyunk, ha nem vagyunk?! (esszé)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE tes” magyar képviselethez fogható ellenfele! Amely ténynek, az esszé forrásai alapján még a „Jégtörő Február” előkészítésében is oroszlánrésze lehetett. Az 1948-as magyarországi választások után Rákosi friss országvezetőként Moszkvában járt, a- hol panaszait hallgatva Sztálin a szemére vetette: „Maguk miért hallgatnak ez ügyben? Milyen nemzeti párt az önöké, ha mindezt eltűrik?” Bizony hátborzongatóak a kisebbségi sors esélyei! Mert tudjuk, korábban mint biztatta Sztálin Benest tervei keresztülvitelében, azon véleménye is ismert, amellyel a magyar kisebbségi problémákat „vagonkérdésnek” minősítette. Döbbenetes, ahogy a diktátor változik. Persze, nem lelkileg, erkölcsben és megértésben, hanem taktizálásban és politikai retorikájában! De a politikai világszínpad drámái sem kevésbé lélegzetelállítóak. Mert a háttérben Churchill híres-hírhedt fultoni beszéde állhat, a hidegháború kezdete! Moszkvában belátják, hogy a térségben rendet, egyetértést és kölcsönösséget kell teremteni. Benes terveit világpolitikai szükségszerűség söpörte le az európai eszmék színpadáról... A Jégtörő Február metaforát azonban ne dobjuk el egészen! Keserű ízeit régen megéreztük, mégis választóvonal lett történelmünkben. Jóleső mezsgyekő az idő ugarán, bár a hozzá tapadó érzéseket, netán a hála gesztusát már régen megkoptatta és kifakította a múló idő... A képből azonban így is kidomborodik valóságszemléletünk alapozó minősége. Oly kérlelhetetlen csehszlovák törekvés, az európai békerendeződés egyik jellegzetesen sziszifuszi küzdelmét jelenthette, hogy népünk sorsélményévé vált, és irodalmunk alapérzését, mintegy a „lelkületét” is meghatározta. Míg az első köztársaság fiataljainak, Fábry-Győry-Szalatnai nemzedékének osztályrészül jutott, hogy átéljék és megválaszolják a hazavesztéssel járó tragikus kérdéseket, kialakítva a hiteles és humánus magatartásukat, addig nemzedékemnek - a mai hetveneseknek - a jogfosztottság állapotának a megtapasztalása jutott. Az új történelmi - s demokratikus - helyzetben ennek eszmei abszurditása csak a holokausztot előidéző faji ideával vethető össze! A fiatalok a szó szoros értelmében átélték a háború utáni évek hatalmas történelmi metamorfózisát, amely végül kettéosztotta Európát, és új világállapotban kellett kialakítani magatartásukat, humánus identitást keresve, tanulságaik hiteles látleletét fogalmazva. Innen közösségi elkötelezettségük és erkölcsi minőségeik, érzékenységük és igazságérzetük, melyet formálódó történelemszemléletünk sem nélkülözhetett. A fizikai és szellemi kataklizmából következik írásbeliségünk tragikumérzete és drámaérzékenysége, a sorsélmények iránti fogékonysága és az a belső nyugtalanság, amellyel megsejti gyakran körülötte ólálkodó végzetét! Mindezek hátterében pedig olyan politikai közeg és szociológiai erőrendszer áll, amely mintegy ösztöneiben és többségi fölényében elutasító természetű, s amelynek a lényegét annak idején Hubert Ripka külkereskedelmi miniszter fogalmazta meg: „A magyar kisebbség létszámát csökkenteni kell, úgy kell széttördelni a csehszlovákiai magyarságot, hogy veszítse el nemzeti kom- paktságát. Ha a legrosszabb esetben is 280 000 német marad nálunk, az nem lesz annyira veszélyes számunkra, mint 200 000 magyar Dél-Szlovákiában.”
