Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Mint vagyunk, ha nem vagyunk?! (esszé)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE DUBA GYULA Mint vagyunk, ha nem vagyunk?! Gondolatok irodalmunk történetéről (Fonod Zoltán: Számadás. Madách-Posonium, Pozsony 2003) Munkámat úgy kezdtem volna, hogy kijelentem: régóta meddő vitát folytattunk, van-e hazai - csehszlovákiai -, szlovákiai - magyar irodalom vagy nincs? Aztán lemondtam ilyen kezdésről, a kérdés felvetése elhibázott és értelmetlen. Mert azt is kérdezhetnénk: van-e szlovákiai magyarság? Egyrészt hogyne lenne, másrészt mi módon lehet, amikor egész nemzet él belőlünk a Kárpát-medencében? De a tervezett kezdőmondat másképp sem lenne igaz! A kérdésről nem folyik évtizedes vita, néha alkalomadtán felmerül, nőni kezd, mint a színes szappanbuborék, majd elpukkad úgyszintén. Másrészt amikor valóban vitatkozunk, semmiképpen sem meddőn és haszontalanul, mert a legsajátabb létünket, regionális közösségi sorsunkat érintjük. (Emlékezünk Koncsol László egykori vitaírásának a címére: Miért van, ha nincs...?) A témáról való beszéd tehát nem felesleges. Címünk parafrázisaként olyan könnyednek tűnő, mégis mélyértelmű kérdésre ad lehetőséget, hogy miért ne lennénk, ha vagyunk?! Célom nem az, hogy a kérdésre választ keressek, megoldást javalljak. Közvetve Fonod Zoltán új, irodalomtörténeti munkájában, a Számvetésben keresek hozzá támpontokat. A válaszadás korántsem egyszerű. A témában minden pro és kontra vélemény valós tényekre hivatkozhat. Az álláspontok közös nevezőjét nem matematikai tételként érhetjük tetten, hanem inkább személyes tapasztalásként és létfilozófiai bölcsességként. Fonod irodalomtörténeti munkássága ilyen természetű történelemszemléletet támogat. Jólesőn állapíthatjuk meg, hogy munkássága minőségileg beérik, mind gondolatgazdagabb és eredményesebb. Problémaérzékenysége is jeles. Ő írta nálunk - Csanda Sándor tanulmánygyűjteményét is számba véve - az első és ez ideig egyetlen Fábry-monográfiát, amely alapozónak tekinthető. Üzenet című munkája az első köztársaság korabeli „szlovenszkói magyar iroda- lom”-ról ad részletes és összegező jellegű képet. E téren Turczel Lajos egyedülálló „mezsgyeszántása” és Csanda Sándor tudós szorgalommal gyűjtött adatbázisai jelenthették az alapozást. Különösen Turczel volt, aki írásbeliségünk-szellemisé- günk „gyökérzetének” minőségeit és morális életfunkcióit, a szlovákiai magyarság genezisét történeti érvénnyel tárta fel. De Szeberényi Zoltán kétkötetes portrésorozatát is ide számítjuk, irodalomtörténetünk szintéziskísérletének némileg lazább műfajban, de nem kevesebb igénnyel. Fonod Zoltán célkitűzése azért érdemel fo
