Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - Z. Németh István versei (Egy belső táj pontos leírása, Gyújtópont, E-mail, az ember, Egy mondat kimaradt)
Z. Németh István versei egy szennyes tótükörben, s most hajában korom és olajfolt lakik, csókod olyan. (A könnyű vörösbor ízét álmod gondosan eltakarítja. Csak azok a furcsa feliratok maradnak elméd választóhelyiségében, míg urnába dobott képek lángja vakít el.) Reggel egy ismeretlen nő mossa fogát a kád fölé hajolva. Mint aki képes lelkét innét nagyon messze vinni, s hajnalban hűlt helyét találják, mondja, úgy aludtál. E-mail, az ember Percnyi gyermekkorában rengeteg geometriát tanul. Ki gondolná, hogy feje fölött a gyűrű ebben a dimenzióban láthatatlan. Házipillangók szárnyáról a téglaport ügyesen lepergeti. Később hatalmas epreket vacsorázik. Az elme ekkor már látszatinjekcióktól lyuggatott, csak a hajóduda hangját élvezi. Raktárépületeket díszít ki teljesen fölöslegesen a merő igyekezet. Szerinte nem őrült, aki fürdik egy napkitörésben. Nézi, ahogy rúzsozzák ajkuk a médialányok, majd az egyik szépség szeméremcsontjára ásít. Vásárra viszi a bőrét, és ott szépen ki is teríti. Az idegrendszer felmondja a megtanult verset, és még ekkor sem sietne. A sürgősségi esetekre úgy néz, mint egér a krémre. Kalapácshallal bevert szögek közt angolnául tanul. A végzetet persze le nem fizetheti. Zavaros mendemondákba temeti magát, macskákkal őrzött mécsesek fényénél korcs ideákat morog, s bár várna a feltámadásra, nincsen, csak eltávozás.
