Irodalmi Szemle, 2004

2004/5 - Z. Németh István versei (Egy belső táj pontos leírása, Gyújtópont, E-mail, az ember, Egy mondat kimaradt)

Z. Németh István versei

Egy belső táj pontos leírása

A völgyben borotvaszirmú virágok, csak a hegytető kopár kőhalom.

Az ég neonfehér még, nemsokára ezüstre sikálja az alkony, s a kövér fényhurkák szabadon kivirulnak.

Csontágú fákon lélegző gyümölcsök. Magházuk mélyén, mint horgok ülnek a fémdrót gerincű kérdőjelek. Szivacsos húsukban mennyi alázat, vágy a gyönyörre, mégse harapna beléjük semmilyen fogsor.

A lepkék vérében folyékony arany. Rakétasebességgel repülnek madarak. Ember nincs sehol: egy ennyire zárt pillanatban nem élne meg, széttörné szellemével a zárat, s kilökődne innét,

mint idegen anyag.

Gyújtópont

Az éjszaka légcsövébe szorult Hold vagy, mondta a lány. Mint aki bodzapálinkát ivott, s képzeletben egy lehangolt zongorán játszik egy eltitkolt dallamot, úgy ölelsz.

(Az észlelés hangcsapdái lágyan rezegnek a sötétben. Egy hatalmas, fehér macska érkezik, bedorombol a dobhártyádon, majd elnyeli a bénító cigarettafüst.)

Mától gyűjtök minden látomást, mondtam a lánynak. Mint aki megfésülködött