Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - Fónod Zoltán: Mi tette Európát Európává? (esszé)
FONOD ZOLTÁN Mi tette Európát Európává? Az Európa-eszme — utópia vagy kihívás? Nem a győzelmi harsonák idejét éljük, bár ösztöneink a reményt és a hitet erősítik bennünk, azt követően is, hogy 2004. május 1-jén elindultunk az európai eszme útján. A Vörösmarty Mihály Szózatában - több mint másfél évszázada - megfogalmazott „Egy ezredévi szenvedés / Kér éltet vagy halált!” a későbbi nemzedékek számára is eligazító lehetett a történelmi lépték és mérték dolgában. A vérzivataros századok nemcsak a magyarság történelmébe szóltak bele, hanem az öreg kontinens történelmét is felszántották. Az országalapítás történelmi mérföldköve lett a magyar történelemnek. Nemcsak európai nemzetté formálta a magyarságot, hanem a „magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” veszedelmes közjátékának várható következményeitől is megszabadította a kalandozó magyarokat. Innentől kezdve történelmünk, helyünk, létünk, történelmet formáló akarásunk lépést tartott az európai népek fejlődésével és folytonosan megújuló szabadságküzdelmeivel. Együtt éltünk, lélegeztünk az Európa-eszme szándékaival, mely hol utópia, hol kihívás volt az itt élő népek számára. Mi tette Európát Európává? Paul Valéry, francia költő és esszéíró szerint a görögség, Róma és a kereszténység. A sort kiegészíthetjük - okkal és joggal! - a felvilágosodással. A felvilágosodás az emberi szellem diadala. A tudomány és a racionalizmus vívmányai mellett a polgári társadalom megteremtését előkészítő szellemi mozgalom alkalma és ideje. A horatiusi biztatást teljesítette ki: „Sapere au- de!”— azaz „Merj gondolkodni!” a Montesquieu, Rousseau, Diderot és Kant a modern humanistaeszmény legszebb eszmei magaslatait érte el. Nem változtat a tényeken, hogy Valéry már a 19. század végén észrevette, hogy a történelem Európa- centrikus korszaka véget ért, s 1919-től Európa hanyatlásáról beszélt, és arról, hogy az egyén a világgazdasági és világpolitikai események áldozata lett. Az Európa-eszmének rögös és ellentmondásos volt a történelme. Az érdekek és a hatalom fortélyos félelmei, gátlástalanságai szegélyezték az útját. Az európai egység kezdeti kísérletei Nagy Károly (742-814) nevéhez fűződnek. A frankok királya a nyugat-európai egységet karddal és évtizedekig tartó harccal akarta megvalósítani. Nagy Károlyt (érdemeiért, melyet az elfoglalt területek népei megtérítése, templomok építése, az írás reformja, a latin nyelv hivatalossá tétele s az antik római emlékek feltárása terén végzett) a 800. esztendő karácsonyán III. Leó pápa a Szent Péter-katedrálisban a Szent Római Birodalom császárává koronázta. (A címet több mint ezer évvel később, 1805-ben, Napóleon szüntette meg.) Ez volt az első „egységesített Európa”-modell, mely a pápaság és a császárság egyenrangú együttműködésére épült. Bár Nagy Károly emlékét a középkorban szentként tisztelték, a 9. században elindult népvándorlási hullám (északról a normán, délről a
