Irodalmi Szemle, 2004

2004/5 - Jövőnk: Európa - Ankét az európai uniós csatlakozásról (Alabán Ferenc, Csáky Pál, Duba Gyula, Gaál Sándor, Görömbei András, Grendel Lajos, Lovász Attila, Pomogáts Béla)

Ankét az európai uniós csatlakozásról vek kidolgozását, amihez nyelvi hatások és kölcsönhatások is járnak. A régiók közötti együttműködés nagyobb európai struktúrák megteremtését is lehetővé te­szi, mivel a közép-kelet-európai államok régiói is részei a kooperatív hálózatok­nak, s a kölcsönös megértés és kommunikáció alapja ebben a vonatkozásban a megbízható nyelvismeret. Az idegen nyelvek tanulása és tanítása mellett nyelvi kihívásnak foghatjuk fel az anyanyelvhez való kötődésünket, mely megbecsülendő nemzeti kincsnek számít. Azért is van fokozott szükség a nyelvművelésre és az anyanyelvi tudat/öntudat erő­sítésére, hogy a most formálódó újabb generáció ne veszítse el nyelvi identitását, hogy az idegen kultúrák térhódítása és az idegen nyelvek tanulása mellett az anya­nyelv sajátságainak ismerete ne veszítsen, hanem nyerjen az újabb ismeretek által. Az irodalom (szépirodalom) szempontjából, melynek magyar vonatkozás­ban nélkülözhetetlen önismereti és önazonosító szerepe van, lényeges a szélesebb, nemzeti kereteken túli megjelenése és hatása. Ennek elősegítője a műfordítás, mely­nek közvetítésével művészi alkotások juthatnak el más nemzeti kultúrákba és a vi­lágirodalomba. Nem lebecsülendő az az imázs, melyet az irodalom jelenít meg egy nemzet sajátosságairól és értékeiről. Ezekre a tényezőkre is szükség van, hogy egy kis nemzetnek ne kelljen aggódnia identitásának elvesztése miatt, hogy a nagy kul­túrák és nyelvek között is megtalálja helyét és jövőjét biztosítva lássa. Lovász Attila- A nyugati világ szemében annyit érünk majd, mint amennyire magunkat becsüljük. Aki a gimnáziumi kötelező irodalomtanításnál csak egy kicsit közelebb­ről foglalkozott irodalommal, tudja, hogy a 20. századi magyar költészet világklasz- szis. Mostanság az ír zene és tánc „fut a világban”, de tudjuk-e, hogy a nyolcvanas években mekkora divatja volt a felülmúlhatatlan magyar népzenének és néptánc­nak. Az ezer főre eső Nobel-díjasokkal, feltalálókkal sem állunk rosszul, de ami­kor egy kicsit jobban megy, beindul a klikkezés, utálat, megosztottság - hányad­szor már a történelem során? Ismétlem, csak annyire becsülnek majd minket, ameny- nyire mi becsülni tudjuk magunkat, de hozzáteszem: a magyarok ellenségei a tör­ténelem során főképpen a magyarok voltak. • Az Európai Unióban nem szűnnek meg a nemzetállamok, a határok viszont légiesülnek, szimbolikusokká válnak. Történelmünk során megtapasztalhattuk, az állam erőszakszervei nemcsak az ideálisnak, államinak kikiáltott vallás szokásait védték a „mássággal“ szemben, hanem a nemzeti kultúrákat is tűzzel-vassal hoz­ták létre. Megtiltották az anyanyelvi oktatást, a könyvkiadást, sőt az istentisztelete­ket is, és horribile dictu az etnikai tisztogatás eszközétől sem riadtak vissza Közép- Európában, a második világháború végén. Mi a biztosíték arra, hogy ezek a nem­zetállami „szokások“ végképp a történelem szemétdombjára kerülnek?

Next

/
Thumbnails
Contents