Irodalmi Szemle, 2004
2004/4 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: III. A magyar tanügy kálváriájának kezdetei Szlovákiában az impériumváltás után (1918-1920) (tanulmány)
MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM POPÉLY GYULA III. A magyar tanügy kálváriájának kezdetei Szlovákiában az impériumváltás után (1918-1920) 4. A tanítóképző intézetek és a szakiskolák felszámolása A Felvidék magyar középiskolai hálózatának „átalakításával“ párhuzamosan a tanítóképző intézetek és szakiskolák felszámolása, illetve nacionalizálása is folyamatban volt. Amint arra már rámutattunk, az általános politikai és tudati zűrzavar, valamint a hatályban lévő katonai diktatúra közepette a hatalom iskolafelszámolási manőverei minden komolyabb ellenállás nélkül kivitelezhetőek voltak. Az impériumváltás után erre a sorsra jutottak a felvidéki tanítóképezdék is, e- lőbb az államiak, majd rövidesen utánuk a felekezetiek is. A modori, lévai, losonci, pozsonyi, eperjesi, stubnyafürdői és iglói magyar királyi állami tanító-, illetve tanítónőképző intézetek már 1919 első felében mind csehszlovák állami tanintézetekké nyilváníttattak. Az intézetek új igazgatóit, valamint a tanszemélyzet jelentős részét a cseh országrészekből vették át. A tanítás a- zonban így is csak nagy nehézségek árán volt beindítható a „csehszlovák“ tan- nyelvűekké változtatott állami tanítóképezdékben. Az 1870-től folyamatosan működő Modori Magyar Királyi Állami Elemi Népiskolai Tanítóképző Intézet már csak földrajzi helyzeténél fogva is elsőként került csehszlovák állami fennhatóság alá. Sámuel Zoch pozsonyi zsupán - az impériumváltásig modori evangélikus lelkipásztor - már 1919. január 25-én rendeletileg kimondta, hogy „az iskola egyedüli oktatási nyelve a szlovák nyelv“. Ez a rendelet azonban egyszerűen végrehajthatatlannak bizonyult, mivel a tanári karnak csak három tagja bírta a szlovák nyelvet. A tanintézet „csehszlovák“ tannyelvűvé tétele azonban rövidesen mégiscsak bekövetkezett. Először a csehszlovák állami átvételre került sor 1919. március 1-jén. Az iskola új igazgatójává a cseh Ferdinand Písecky légiósszázadost nevezték ki. A tanítás rövid kényszerszünet után 1919. március 17-én újra beindult, de már szigorúan csakis „csehszlovák“ nyelven, új cseh és szlovák tanerők közreműködésével. A növendékek egy része természetesen elhagyta a tanintézetet, akik azonban maradtak, igyekeztek minél gyorsabban
