Irodalmi Szemle, 2004
2004/4 - KITÜNTETETTEK - Öllős Edit: Cserepek (naplójegyzetek)
Cserepek Már nincs is lelkifurdalásom... Önérzetem is a józan ész határai között mozog azóta. Mikor még húsz perc hiányzik egy igazi (?) katarzishoz, illetve egy miniatűr (?) virágzáshoz. Addig is? Lehörpintem maradék kávémat, küldök egy SMS-t a páromnak (hogy „hiányzik”), és kacéran rámosolygok a világra!- Mikor a világ úgy tűnik, mint egy téli éjszakán kint felejtett strandpapucs, egy barátom sem jelentkezik, de párom egyetlen telefoncsörgéssel jelzi, hogy „érti” üzenetemet, ismét csak magammal oszthatom meg a magány - most éppen kéjesen bizsergő - csipkelődését... Vasárnap Isten satuban felejtette az életet. (Ő most mással foglalkozik.) Jó barátnőm gyengélkedik, aggódom érte, mégis fontosabb, hogy „rátegyek néhány lapáttal” arra a bizonyos önmegvalósulásra... Még csak délelőtt van, de a katarzis máris teltkarcsú... Egy-egy tanácskozás szavakban lehet eredménytelen. De lélekben mindig meg kell kötni az egészséges kompromisszumot!- A léleknek is megvan a maga történelme! És az agynak azt pontosan kell ismernie! Mikor rájössz, hogy diktatúra irányítja életed, nem szabad hallgatnod! Az írásban is Hollywood-ellenesnek kell lenned, hogy vidd valamire! Csak a túlélőnek van esélye a világgal szemben! Ha részt veszel feltámadásodban, ha nem... A végeredmény ugyanaz. Csak az nyugtat meg: isten mindenképpen melletted. Ha az ellenállást nem meggyőződés irányítja, akkor is vállalni kell, de a siker nem hoz akkora katarzist... A megkönnyebbülés a másodperc tört része alatt is megtörténhet. Sőt: így az igazi! (Ha vajúdik, nem tart sokáig!) Ha valami nekünk nem tetszik, még nem biztos, hogy diktatúra! Áldozatává válni valaminek - valaki által -, amit át sem éltünk...? Lehetséges, de nem „egyszerűbb” felejteni...? Ha nem tudsz másként élni, meghalsz! Nincs recept az élethez! Tehát: ha nem szívtad magadba az anyatejjel (akár titokban is), nem tudsz élni?! A társadalom küszöb. Vagy sok-sok lépcső. Mindenesetre korlát. Sok mindent (?) meg kellene még tanulnom, de néha úgy érzem, az is „sok”, amit már tudok...
