Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - Öllős Edit: Cserepek (részletek)
Cserepek tozni nem a te stílusod.) A világ kicsi, ugye (ezt már sokszor, sokakkal megállapítottad), de most mégis túl nagynak érzed - ahhoz legalábbis, hogy maradandóan lerágd magadról láncaidat. Talán „szebbé” kellene festeni magad (némi púder, szemöldökspirál, kontúrceruza és ajakrúzs... ennyi talán elég is lenne...), de... Minek?! Kinek?! Felesleges szőrszálaidat is eltávolíthatnád magadról (biztosan akad néhány), az is elterelné - egy időre - a figyelmedet... (Megint) kelepcében vergődöl. Úgy érzed magad, mint egy tegnap kapott vörös rózsa üres vázában. Vagy mint egy kotlóstyúk az ólban - tojások nélkül. Előbb még azt hitted, „fékezni” kellene magadat, de rájöttél: épp be kellene indítani! Illetve, hogy (újra) fel kellene venni egy szerepet - olyan mosolygással, kíváncsian közömbös kérdésekkel telit lehet, hogy jól is éreznéd magad benne - legalábbis egy ideig, addig, amíg a telefon meg nem szólal például... Meg is ijedsz, mert látod: újra a boldogtalanságodé a főszerep... „Megtenné” akár egy jóképű statiszta is, akinek „van valami” a fejében, s ez a rogyadozó világ (újra) a szívébe fogadna...
