Irodalmi Szemle, 2004
2004/4 - Aich Péter: A harmadik (elbeszélés)
Aich Péter esetet, és mindegyikben az a másik a tettes, a harmadikban az úristen. Meg aztán az ezredforduló körül ezredfordulós észjárással és szuperszonikus szemlélettel hogy a fenébe lehet barokk gondolatokra jönni. Persze nem én vagyok a harmadik (az úristen semmi esetre sem), de az egyik biztosan Kertész Imre, a másik biztosan Esterházy Péter, hogy mi közük van a barokk operához, azt most nem tudom, majd alkalomadtán megkérdezem, de tény, hogy Bécsbe indultak (volna) csakúgy, mint én, valamint az is tény, hogy szót váltottak, meg az is, hogy most én pofázok, bár úgy látszik, egészen másról. Ja, hogy el ne felejtsem, az is hozzájárult az egészhez, hogy alattomosan — mint mindig — sajogni kezdett a derekam (céloztam erre, ugye) csak úgy mirnix dimix, mert nem is kezdett, ami amolyan lassú beindulást involválna, hanem csak úgy a semmiből belém nyilallt, amikor az előző nap az autóba rakodtam a barátomnál, azt mondták erről annak idején, hogy hexensussz, valami boszorkány ihlette rúgás vagy parittyalövés, aus dem Hinterhalt, lesből, tehát alattomosan, de azt hiszem, ezt is mondtam már; szóval így megihletten, bár: mármint boszorkányok nincsenek (Könyves Kálmán), kételkedni merészelek a bécsi út sikerében. Feleségem leint, azt mondja, ez rám vall, megint fóbiám van, de Bécsbe csakis úgy jutunk, ha átmegyünk a határon, nyugodjak már bele, hogy vannak határok. Csakhogy nem tudok belenyugodni, azaz nem tudom, képes vagyok-e rá, határok végül azért vannak, hogy tartsuk tiszteletben, s én, miután megtanítottak rá, ezt teszem, azon kívül nem vagyok szöcske, hogy átugorjam magasságom többszörösét, esetleg az árnyékomat, ami pedig az államhatárokat illeti, megvan a magam tapasztalata, te is tudod, ugyebár, ezt sulykolták belénk Trianon óta, mármint a családi hagyományt is beleértve, ezért tanultam meg olyan jól, a belső határokról nem is beszélve, értsd: gondolkodj (és cselekedj, naná) hazafiasan (a szó értelme egyre specifikusabb lett, földrajzi értelemben is, elképesztő új mozgásokat vett föl, csú- fondáros fintorokat vág, ha egy épeszű szövegbe tesszük, kis hullámokat ver, nem nagy dolog, vihar egy pohár vízben, de mulatságos, olyan, akár az elvtárs), különben nem vagy teljes értékű polgár, ne adj' isten, elvtárs, bár ez nem egészen így igaz, mert nem csupán ehhez a föltételhez kapcsolódott, lehetett az más okból is (a hazafiasság értelmezése szerint), vagy éppenséggel ok nélkül, annyi baj legyen. Igaz, elvtárssá már (automatikusan) előléptettek, az volt mindig a kérdés, az egyenlők közé, vagy az egyenlőbbek közé tartozom-e (Orwell). Egyébként ez az ok nélkül fosztóképzővel oktalan is lehetne, ha ugyan nem jelentene mást, bár az sem stimmel egészen, mert a szónak nincs jelentése, csak szóhasználat van, viszont épp a használatról nincsenek közös elképzeléseink, vagyis valóban oktalan volt az, aki az okát nem látta, netán kereste emiatt, mint például én. Csak jóval később világosított föl a szentlélek, föltehetően gyönge fölfogásom, vevőkészülékeim gyatrulása következtében (az összefüggések néha eléggé összefüggéstelenek, vigasztalódtam), nevezetesen, hogy évekig nyilván csak azért utazhattam kizárólag a testvéri szociba, mert amikor még — átmenetileg, hatvankilenc tájékán — máshova is va
