Irodalmi Szemle, 2004
2004/4 - Török Elemér versei (Vándorutamon..., Tavasz lengeti..., A bokrok közt..., Éjjeli szerenád, Dalolj, madár)
Török Elemér versei Tavasz lengeti... Támad a tavasz, milyen remekül, meghátrál a tél, futva menekül. Az ég királya: a Nap is segit, rohamra küldi fényseregeit. És végül a tél megadja magát... Tavasz lengeti győztes zászlaját. S mintha csak visszhang volna, oly halkan: tücsök cirreget barna avarban... A bokrok közt... Már tavaszosak a reggelek, rügy lepte el a fák gallyait, fölöttük az ég is kékesebb, valóban, a tavasz jár ma itt. Nem csak ezért vidám a kedvem és fűtyörészek örömömben... A bokrok közt szőke haj lebben: kis unokám jön felém csöndben. r Éjjeli szerenád Üres a mező, az ég is felette, néma ködnyájat terelget az este. Éjbe sötétül lassan körül a táj, űrbeli csöndet, egy tücsök muzsikál. Messzire néznek az éber jegenyék, kémlelik az eget, ha kéklik-e még? Most bontja a hold deres haját éppen, dideregve az űr zord hidegében. S a kertben felzeng hirtelen egy ének: legény dalol a holdról kedvesének... Dalolj, madár... Ott kint és bent is vékonyka fény dereng, a szem a tűnő képeken hosszan elmereng. Vigasz kellene, fényujjak simogatása a dérfehér ősz kongatásban. Nyugtatom magam: semmi félelem, tél után tavasznak kell jönni... Csak dalolj, madár! Bűvöljön el gyönyörű dalod, amíg te énekelsz: én se hallgatok... Szívemben remény tüze lángol - elnémítani nyelvem: ki lenne elég bátor?!...
