Irodalmi Szemle, 2004

2004/3 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: III. A magyar tanügy kálváriájának kezdetei Szlovákiában az impériumváltás után (1918-1920) (Frontális roham a Felvidék többi magyar középiskolája ellen, tanulmány)

MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM

ceum tannyelve a német lesz, természetesen a szlovák nyelvet is kötelező tantárgyként fogják oktatni, ellenben a magyar nyelv még tantárgyként sem tanítható, mivel ez a tény úgymond a magyar irredentát szolgálná.30

A késmárki líceum tehát készült a nagy átalakulásra. Az intézet növendékeinek száma is zuhanásszerű csökkenést mutatott. Amíg 1918 szeptemberében még 408 tanuló kezdte el a tanévet, annak befejezésekor ez a szám már 370 főre apadt. Ebből a megcsappant létszámból 188 fő vallotta magát német, 148 magyar, 34 pedig szlovák nemzetiségűnek.31

Az 1918/19-es tanévről a késmárki líceum még magyar nyelvű értesítőt jelentetett meg, amelynek Bruckner Károly, az intézet régi igazgatója volt az összeállítója. Az értesítőben Bruckner igazgató a tényszerű adatok felsorolásán túlmenően a régi magyar hazától is illedelmesen elbúcsúzott; temette a múltat, és óvatosan mérlegelte a bizonytalan jövőt. Eszmefuttatása senki előtt nem hagyhatott kétséget afelől, hogy egyáltalán nem híve a nagy felfordulásnak, amely az impériumváltással bekövetkezett.

„Az új államba és ezzel együtt az új irányba való belehelyezkedés sok tekintetben szakítást jelent nemcsak évszázados tradíciókkal, szinte megszentelt hagyományokkal és eddig helyesnek vélt eszmékkel, de egyúttal elválást a régi hazától, amellyel az intézet, az egyének, a szepesi nép a hosszú idők folyamán örömben és bánatban összeforrtak és amelyhez őket annyi belső kötelék fűzte” - fejtegette Bruckner igazgató. Líceuma nevében megható szavakkal búcsúzott el a szepesi szászok által mindig oly féltve szeretett magyar hazától: „A szepesi néppel együtt mi is mély meghatottsággal veszünk búcsút a régi hontól, ahol eddig kedves, szeretett otthont találtunk, és bár a sokszor pártokra szakadozott és vallásfelekezeti harcoktól meglátogatott országban a szenvedések és üldöztetések napjai sem hiányoztak, mégis a szülői ház árnyékában és saját tűzhelyünk mellett védelmet és oltalmat, hajlékot találtunk, polgárjogokat élveztünk. Háládatlanság volna tőlünk most az elválás pillanatában meg nem emlékeznünk a régi, egykori szeretett hazáról, amelynek keretén belül folyt le intézetünknek közel négy évszázados élete”.32

A következő, az 1919/20-as tanévben a késmárki evangélikus líceum már német tannyelvű intézetként indult be. Az előző tanévről szóló értesítőjében a líceum igazgatósága erről a bekövetkezendő tényről imigyen értesítette - magyar és német nyelven - az intézet növendékeit és azok szüleit: „Intézetünk tanítási nyelve német lesz, az átmeneti időre a magyar nyelvnek mint kisegítő nyelvnek igénybevételével. Azonkívül az összes osztályokban tanítjuk a tót nyelvet mint kötelező tantárgyat.”33

Késmárkon az új tanév 1919. október 1-jén kezdődött 420 tanulóval. Ebből a létszámból 236 fő vallotta magát német, 156 magyar, 26 szlovák, 2 pedig lengyel nemzetiségűnek. Párhuzamos magyar osztályok engedélyezéséről vagy a magyar nyelv bármilyen átmeneti és kisegítő nyelvként való alkalmazásáról természetesen már szó sem lehetett.34

Igló volt Szepes vármegye harmadik jelentős iskolavárosa. Az Iglói Ágostai