Irodalmi Szemle, 2004

2004/3 - EURÓPA KAPUJÁBAN... - Öllős Edit: Cserepek (naplójegyzetek)

Öllős Edit- Idézőjellel vagy anélkül, zárójelezett kérdőjellel vagy anélkül... Hát épp ez az! Hogy ez korán sem „megy egyre”!- Mikor az ember (még) nem tud dönteni: ez (már) szerelem...? Vagy - illetve egyelőre - csak játszadozunk egymással...?- Hogy idővel, no meg kellő erőfeszítés árán a rabélethez is hozzá lehet szokni...

Mintha én is ezt tenném, legalábbis már „meglehetősen” szabadnak érzem magam.

(Ha adnak időt gondolkodni...)- Újabb „miniatűr) salto mortale kilátásban.

Holnapután.

Gondolom, ezt is Isten akarta így - hát én majd (most is) bizonyítok!- Csak „ennyi” az ára, hogy elkerüljem a salto mortalét...?

Hát nekem óriási, az biztos, de Isten (újra) próbára tesz!

(Most nem szabad túl sokat gondolkodni. Be kell bizonyítanom, hogy Márainak sem volt mindenben igaza!)

ÁLLAPOT (napló)

Mikor az embernek hirtelen hiányérzete támad (a megszokottnál jóval nagyobb- ezért figyel fel rá), csak valami „prózafélébe” érdemes fogni, hogy szerezzen magának némi sikerélményt (ha giccsesen miniatűr is), és feledtesse - most éppen kínzó - magányát (mert „nem illik leakasztani” senkit, ugye!) Ilyenkor a szellő sem bizserget (sőt...!), „tüneményeid” jelenléte - és „okos” szavai - meg egyenesen kihoznak sodrodból. Istenhez szólni „sincs kedved”, mert - még magad előtt is szégyelled ezt bevallani... - már szinte unod, hogy mostanság mindig arra kell kérned őt, fogjon vissza kicsit a tempóból, ami a súlyos kereszteket illeti...

Felsóhajtasz. (Egyszer. Szívből-tüdőből jövően - hátha segít mert sóhajtozni nem a te stílusod.) A világ kicsi, ugye (ezt már sokszor, sokakkal megállapítottad), de most mégis túl nagynak érzed - ahhoz legalábbis, hogy maradandóan lerágd magadról láncaidat. Talán „szebbé” kellene festeni magad (némi púder, szemöldökspirál, kontúrceruza és ajakrúzs... ennyi talán elég is lenne...), de... Minek?! Kinek?!

Felesleges szőrszálaidat is eltávolíthatnád magadról (biztosan akad néhány), az is elterelné - egy időre - figyelmedet...

(Megint) kelepcében vergődöl. Úgy érzed magad, mint egy tegnap kapott vörös rózsa üres vázában. Vagy mint egy kotlóstyúk az ólban - tojások nélkül.

Előbb még azt hitted, „fékezni” kellene magadat, de rájöttél: épp be kellene indítani! Illetve, hogy (újra) fel kellene venni egy szerepet - olyan mosolygással, kíváncsian közömbös kérdésekkel telit lehet, hogy jól is éreznéd magad benne - legalábbis egy ideig, addig, amíg a telefon meg nem szólal például...

Meg is ijedsz, mert látod: újra a boldogtalanságodé a főszerep... „Megtenné” akár egy jóképű statiszta is, akinek „van valami” a fejében, s ez a rogyadozó világ (újra) a szívébe fogadna...