Irodalmi Szemle, 2004

2004/3 - KOSZORÚ HELYETT - Szeberényi Zoltán: Fecsó Pál halálára (1933-2004)

KOSZORÚ HELYETT

Fecsó Pál halálára

(1933-2004)

Alig csitulnak a Zalabai Zsigmond halála keltette döbbenet és gyász hullámai, midőn írói-olvasói társadalmunkat újabb haláleset emlékezteti az idő kérlelhetetlen múlására. Elhunyt Fecsó Pál, a sokat emlegetett „Nyolcak” antológiájának egyik, a többiekhez mérten talán a legszerényebb lírai hozománnyal rendelkező indulója. Az egyre gyérülő versolvasók táborának fiatalabb korosztályai nem emlékezhetnek nevére, az utóbbi évtizedben alig szólalt meg költőként. Csupán szűkebb pátriája tudatosította létét és költészetét. Nem véletlenül, egyik hasznos tagja és mozgatója volt szülőföldje és környéke kulturális életének. Kassán született, de Torna volt számára élete kezdete és vége. Kulturális, pedagógiai, ismeretterjesztő munkásságát közvetlen és tágabb környezete is elismerte és megbecsülte. Torna község önkormányzata, a település megalapításának 800. évfordulója alkalmával válogatott versei gyűjteményével - Visszaszámlálás, 1998 - tisztelgett munkássága és költői művészete előtt. Emlékét mégis inkább az újságolvasók és kulturális események részvevői, a volt kollégák stb. fogják megőrizni. Lírai öröksége nagyon szerény, a lapokban, folyóiratokban kallódó versei mellett mindössze két kötet vers őrzi emlékét. Pedig irodalmi pályája kedvező körülmények között indult. Költői hajlamai abban a termékeny és inspiráló környezetben bontakoztak ki, amely a komáromi gimnáziumban Turczel Lajos körül kialakult, ahol Tőzsér Árpád, (Zs.) Nagy Lajos, Koncsol László és még sokan mások bontogatták költői-írói szárnyaikat. Ötletes és rugalmas versfaragónak mutatkozott, kezdetben lényegesebb mondanivaló nélkül, inkább csak közvetlen környezete eseményeire, emlékeire támaszkodva. Az érettségi után főiskolára került Pozsonyba, szülei példáját követve pedagógusnak készült. A kedvezőbb körülmények hatására fejlődése felgyorsult. Első - már nyomtatásban megjelenő - verse az Új Ifjúságban látott napvilágot 1953-ban, Februári dal címen. Kezdetlegességét az ideológiai-társadalmi elkötelezettsége múlta csak felül. Az akkoriban kötelező „angazsált ars poeticát” a többi költőhöz hasonlóan ő is megalkotta, erősen a tenni vágyásra koncentrálva: „Topogjon, kinek kedve tartja / én nem tudok menni csigamód, / vár az élet, hív a munka, / tenni, adni valami jót. / -Nem topogok, magammal hívom / kinek kedve lankatag, / nekem a munkám, eredményem / messze repítő szárnyat ad.” Ezek a „messze repítő szárnyak” hamarosan elsodorták a főiskoláról. FIosszú évekig