Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - EURÓPA KAPUJÁBAN... - Öllős Edit: Cserepek (naplójegyzetek)
Öllős Edit- Mindannyian saját előítéleteink fogjai vagyunk, szinte megsüketítenek bennünket saját láncaink csörgései, mégsem tudjuk lerázni őket!- Mindenki rendezett (?) magánéletét tiszteletben kell tartani. De mi van, ha Isten túl sok szikrával lát el hirtelen...?- Mikor vized már-már kicsap medréből, cigarettád vészesen fogy, tudod ugyan, hogy a mindennapi világgal szemben is a várakozás éltet, mégis fogytán a türelmed, s még magad is képtelen vagy egy „épkézláb5' megjegyzésre, ilyenkor tényleg Istentől kell tanácsot kérni! (Illetve „felszólítani” őt egy rózsaszínű, tündéri sugallatra.)- Mikor nem tudod eldönteni, mit helyezz („per pillanat”) érdeklődésed középpontjába, sodortasd magad egy kicsit - kényelmes gumimatracon persze - az árral!- Augusztus vége felé. Mintha újra beköszöntött volna az idézőjelmentes boldogság, s attól tartok, ebből őszre Boldogság lesz...- Mintha ő is TUDNA élni... Mintha olyan (józanul) bohém lenne és vidám... Mintha komolyan gondolná, hogy KELLEK neki...- Mielőtt végleg „begyepesednék” (48 óra barátok közt is 48 óra...), elő a papírt és a ceruzát! Hát nem elég, hogy süt a nap, hogy szellő fújdogál, hogy folyik a víz (mindez nem kerül egy fillérbe sem)?! Gondolataimat is illik felrázni Csipkerózsika-álmukból!- Itt ez a srác. (Igenis, srác - ő is annak nevezi magát, idézőjellel ugyan...) Most nyilván (még mindig) alszik, hát - aktívan, pár száz kilométerről - őrzöm az álmát. (Azt sem tudom, hogyan néz ki - csak elméletben -, de hangja búgó és érzéki, érezni, hogy szolid és belevaló...) A realista romantika meg ébredezik bennem.- Édesanyám fogorvosnál. Édesapám elkísérte. A párom pár száz kilométerre. (De rám gondolnak mind a hárman, Isten meg itt csóválja a fejét mellettem, hogy- már megint - „magányomon” siránkozom.)- Isten is tudhatja immár (ha eddig nem tudta) ma reggeli imámból, hogy azért meglehetősen önző vagyok... (Majd igyekszem - neki is — bebizonyítani az ellenkezőjét.)- „Válság”. Ez a délután négy óra, ez a nap „legkeservesebb” időpontja... Ilyenkor mindig őrülten vágyom valakire... És most már tudom is, kire! Igaz, e- gyelőre „csak” az a biztos, hogy ő is AKAR engem („egy életen át”), hogy szőkésbar- na a haja, kék a szeme, szereti a zongorát, az állatokat... Meg mit is tudok még? Hát hogy LEHET vele beszélgetni! Telefonon ,jó pár” koronámba került már, de fontos az?! Hiszen a pénz nem számít! Ahogy az mindig volt, van is, és lesz is - bíznod kell
