Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - EURÓPA KAPUJÁBAN... - Kántor Lajos: Hová lett a sajátosság természetessége Európa kapujában? (előadás)
EURÓPA KAPUJÁBAN. vák, bolgár, (még) jugoszláviai, magyar és román főszerkesztők szintén hivatalos gyülekezetében Sütő András kivert félszeméről beszéltem, olyan érdeklődéstől kísérten, amilyet se azelőtt, se azóta nem tudtam, nem tudok elképzelni - az erdélyi magyar irodalommal összefüggésben. (Hazautazásom előtt a Le Monde-bán olvashattam a szintén Párizsban élt, korábbi disszidens román író, Petru Dumitriu marosvásárhelyi pogromot elítélő cikkét.) Hát ennyit, röviden, az én erdélyi-európai iskolámról, amelyet természetesen nem tudok és nem akarok feledni, ugyanakkor próbálom, szerkesztő kollégáimmal, munkatársaimmal együtt, tanulni az új leckéket nemzeti identitásból, európaiságból. A 2003. októberi, azaz mostani budapesti szimpóziumra készülve, fellapoztam tizenegy évet (az 1990 és 2000 közti, átmenetinek mondott időszakot) felölelő Korunk-repertóriumot; súlypontos szerkesztésünk a következőket árulja el, számomra is kissé meglepő módon, Európa-viszonylatban: A régebben és újabban tanultakat 1990 júniusában igyekeztünk először ösz- szefoglalni, abban a hitben, hogy Strasbourg és Kolozsvár testvérvárossá válása közelebb hozhatja hozzánk a megálmodott Európa-házat (ebben a lapszámban a költészetet Lászlóffy Aladár, Szőcs Géza, Stefan Augustin Doinas, Zbigniew Herbert, Czeslav Milosz, a horvát Iván Slamnig és Franz Hodjak képviseli, Cs. Szabó Lászlóról hosszabb tanulmány szól. Fejtő Ferenc pedig, a legöregebb és legrégibb, József Attila-korabeli Korunk-munkatárs Kolozsvár vagy Strasbourg címen ír jegyzetet, a helybeli román irodalomtörténész, Mircea Zaciu mellett, aki az 1918 utáni, néhai Kolozsvárt idézi, Kós Károllyal, Dsidával, Kuncz Aladárral, Blagával, Ion Chinezuval; a két világháború közötti időből Szabédi László stras- bourgi egyetemi éveit is felidézhettük). Az európai gondok természetesen folyamatosanjelen voltak, amikor a televízióról, a cigányságról, az erőszakról, az egyházakról, a gyűlölet lélekrajzáról, a kivándorlásról, az erdélyi zsidóságról vagy a művészet szolgálatáról szerkesztettünk különszámot. A következő „program- szerű” Európa-problémázással két év múlva jelentkeztünk, Európa - Amerika - 1992 cím alatt. Fontosabbnak vélem azonban az Európai palackposta 1994. decemberi megmutatkozására hivatkozni, ahol Paul Valéry Homo europeusátó\ Octavio Pazig és Tarkovszkijig ível a szerzői névsor. Ebben a Korunk-számban a magyar mellett angolul, románul, németül és franciául is szól négy ifjú szerkesztő az olvasóhoz. Józsa T. István például így: „Századvégünkön tisztázni szeretnénk végre, mi is az, hogy Európa. Mert eleget szajkózzuk, mert divat, sikk, elérendő cél, sőt, néhol és néha természetes végre »európainak lenni«. Mit jelent ez Kelet- Európában?” Salat Levente ugyanitt nem éppen szívderítő választ is ad: „Mert öt évvel a látványos és ígéretes kelet- és közép-kelet-európai fordulat után aligha lehetünk bizonyosak abban, hogy a régióbeli demokratikus átmenet kérdésében a dolgok visszavonhatatlanul eldőltek. Mi több: mintha az események visszafelé hátrálnának a történelemben.” A Strasbourg kapcsán föltett, 1990. júniusi kérdésünk tehát, az Európa házhoz jön? Biztató megoldása inkább távolodni látszott.
