Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - Duba Gyula: Hangulatok
Duba Gyula ségkereskedésben Kotász Károlytól láttam egy színes grafikát: A háromkirályok hódolnak Jézus és Mária előtt! A kép címét én adtam, mert a régi történetet ábrázolta. A sötét tónusú kép közepén nagy világos ragyogásban ül Mária, ölében kisded fia. József mögöttük áll, kalapos, felöltős alak, kissé meghajolva az örömtől vagy a gondoktól?, a kép előterében, karéjban a szent család körül a bölcsek. Turbános, lebernye- ges és bugyogós alakok, kerekképüek és derűsek, egyikük áll és kezét nyújtja a kisded felé, a másik meghajol és az ajándékokra mutat, a harmadik derűsen mosolyog. A képből melegség, jóság és remény árad, és öröm, mindenekelőtt. Ember született! Tetszett a kép, de akkor nem vettem meg. S amikor érte mentem volna, már nem volt, megvette más! Nehéz érzés az elmulasztott dolgok sajnálata. Az elszalasztott értékek felértékelődnek. Szinte nélkülözhetetlennek tűnhetnek fel! Felidéztem magamban a képet és úgy éreztem, tökéletes és jellegzetesen magyar kép volt! József akár vidéki tanítónk lehetett volna kalapos, felöltős mivoltában. Mária pedig...? A magyarok Nagyasszonyára hasonlított, nemesen egyszerű, méltóságos szép fiatal nő, árad belőle a tiszta anyai lélek ragyogása. S a kisded...? A szentképeken általában stilizált, itt nem. Szép egészséges csecsemő, amilyenek manapság születnek, ám valamiféle belső fény áradt belőle, ettől körülöttük a nagy ragyogás. Hát a bölcsek...?! Derűs emberek, furcsán öltözöttek, gazdagok és hatalmasok, mégis jólelküek... Úgy éreztem akkor, ha a képre néztem, jobban értettem gyerekkori önmagamat. De hát már nem nézhetem, más vette meg! Ám... elszürkült világunkban is lehetnek még csodák! Karácsony közeledtén ismét megláttam a képet egy régiségkereskedésben. Másik kép volt, mégis ugyanaz. Grafikából több példányt készítenek a mesterek. Tüzetesebben megnéztem, mohó új tekintettel és láttam, mennyire igazam volt. József valóban háború előtti magyar tanító lehetne és Mária a kisdeddel egyszerre égi és földi jelenség. A háromkirályok pedig, az emberiség képviseletében igazi hódolatot tanúsítanak. A kicsiny képen mennyi-mennyi hiteles részlet és emlékeztető vonás, mennyi emberi melegség és ragyogás! Megveszem, határoztam el, aztán mást gondoltam, az a- jándékozás jutott eszembe. Éltetettem magamnak. Karácsony jöttén célom van vele! Mesélek róla a családomnak! Elmondom, mennyi örömöt szerzett már eddig is, hát még ha ott lógna a dolgozószobám falán! Bármikor ránázhetnék. így teszek, aztán várom a karácsonyt. Régen volt, amikor a mesék még igazak lehettek és a fénylő csillag elvezette a jászolhoz a napkeleti bölcseket. De talán engem is felkeresnek és meglátogatnak, hogy azután velem maradjanak! Lámpagyújtás Nagy pelyhekben, puhán hull a hó. Még látom az ablakon a sűrű pelyheket, ahogy a magasból aláereszkednek és betöltik a teret. Korán alkonyul, de az utcai lámpák még nem égnek, a szobában egyre sűrűbb a homály. A tárgyak már elveszítették színüket, körvonalaik is elmosódnak, a képek rámái a falon rejtélyes vakablakok. Megtehetném, hogy villanyt gyújtok, de nem akarok, sajnálnám az eltűnő hangulatot. Janácek zongoraművét, a Benőtt ösvényeken címűt hallgatom. A finom, már-már fáradtnak tűnő zongoraszó valóban olyan, mintha az ember rég elfeledett, benőtt és se
