Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - Szalay Zoltán: A megigazult vámos
Szalay Zoltán a falnak, amelyen a templom történetét elmesélő tábla is függött. Mindkettejük arcát eltorzította az indulat. A lány a fal mellett térdelt, ahova esett. A földet nézte. Attól félt, hogy a pap a kezében fog tartani valamit, mikor majd felnéz, valami tárgyat, amivel ütheti őt. Melindát soha nem verték meg a szülei, csak filmekben látott verekedést, nem is tartotta normális dolognak az erőszakot. Nem értett semmit. A papban nyomasztó üresség támadt, s ezt a tátongó űrt villámgyorsan töltötte meg az értelmetlen düh az ártatlan lánnyal szemben. A sikertelenség fokozta vadságát. Nem gondolkodott, mert az emberek ilyen helyzetekben nem szoktak gondolkodni. Nem jutott eszébe Isten, még az sem, hogy ő maga ember, csak cselekedett. Hajánál fogva magához rántotta a lányt, hogy újra érezze őrjítő testét, de ő ezt nem tette lehetővé, rúgkapált és bőgött. Újra megpofozta, óriási erővel. A lány sikoltozni kezdett, ami csak még jobban fokozta a férfi dühét, el akarta hallgattatni. Hasba rúgta a földön fekvő Melindát, aki a falnak csapódott, s fájdalmasan nyöszörgött.- Fogd már be a pofád, te kurva - rikoltott rá a pap. Úgy érezte, újra meg kell rúgni. Viszont mielőtt megtette volna, még el is töprengett rajta, mi volna a helyes - most elküldeni, s megfenyegetni, hogy senkinek egy szót se; kényszeríteni a szeretkezésre;vagy egyszerűen halálra rugdalni. Még ez az u- tolsó lehetőség is ésszerű megoldásként tűnt fel előtte. Zavarta a fetrengő lány őrült zokogása és kiáltozása - még valaki meghallja... -, ezért átmeneti megoldásként megint oldalba rúgta. Az áldozat erre elhallgatott egy kicsit, vadul szipogott, mintha fulladozott volna, azután pedig a vér sűrűn folyni kezdett a szájából. Köpködte a sötét folyadékot, amely nagyon jól látszott a világos szőnyegen. Hát ezzel meg mit fogok kezdeni, mérgelődött magában a pap, s megvakargatta az orrát. Középső ujja véres lett - a lány mély sebet ejtett az arcán az imént, még mindig vérzett. Erőteljesen izzadt is, s most már egyáltalán nem tetszett neki, hogy képtelen hideg fejjel gondolkodni. Valami más gondolkodott helyette, mintha agya átkapcsolt volna egy másik frekvenciára. Valami gonosz szállta meg. Csak azt nem tudta eldönteni, kiféle-miféle ez a gonosz, vele volt-e eddig is, vagy csak most vette át az irányítást, hogy ő maga-e ez a gonosz, vagy csak egy idegen, aki hatalmába kerítette, hogy ez a gonosz mire képes, s hogy menynyiben befolyásolja tetteit. Egyáltalán nem tudta ezt, de úgy érezte, újra meg kell rúgnia a lányt, mert az visszautasította őt. Újra megrúgta, mire az sikolyban tört ki - mintha az egész épület megremegett volna. De a kiáltást végre csak szipogás és hörgés követte, a lány a fal felé fordulva, mozdulatlanul feküdt. Péter atya látta, egyelőre nincs szükség több erőszakra, leült a székre, melyen korábban Melinda ült. Mielőtt visszatérhetett a gondolati világ józanságába, pihenésre volt szüksége, mert eltorzult benne a valóság képe. A haragot már csak lábaiban és karjaiban érezte, s vele együtt elképesztő erőt, mely merésszé és magabiztossá tette, úgy gondolta, nem riadna meg, ha valaki, aki hallotta a lány üvöltését, most betörne az ajtón, s össze kellene vele mérnie erejét. Mindazonáltal valószínűtlennek, majdnemhogy lehetetlennek tartotta, hogy valaki most betoppanjon. Egészen addig a baljós pillanatig, mikor sarkig kivágódott az ajtó, amely az ud
