Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - Szalay Zoltán: A megigazult vámos
Szalay Zoltán A pap rátért arra a témára, amit a lényegnek nevezett a lány előtt, pedig csak ürügyként szolgált a beszélgetéshez. Könyörgött neki, álljon be a helyi énekkórusba. Ő enyhén tiltakozott, de semmiféle nyílt visszautasítást nem tanúsított az atyával szemben, aki egyre inkább felbátorodott, mert látta, hogy nem egy kettejük közt álló falon át kiabálva beszélgetnek, hanem nagyon is nyíltan, s hogy a lány annak ellenére nem ódzkodik tőle, hogy több évtizednyi korkülönbség van köztük, hanem kedvesen nézi, s ez a tekintet arra ösztönözte őt, hogy belevágjon... Kezét atyaian a lány kezére helyezte, amely a bal lábán nyugodott. Melindában háromfajta reakció játszódott le. Elsőként a biokémiai folyamatok mentek végbe, villámgyorsan, a hormonok beindultak az érintésre, felbolydították összes ismerősüket. A lány belseje teljesen fel- bolydult. Izzadságcseppek alig ültek ki bőrére, az erős izzadásgátló dezodor hatása miatt. Bizsergő érzés futott végig testén. Másodszor agyában rövid kavargás után szavakká, mondatokká és képekké álltak össze a szellemi információk. A pap kezét nézve különféle kezek képe ugrott be, melyeket ismert: édesanyja kicsi keze, rövidke ujjai, ápolt körmöcskéi, édesapja hatalmas lapátkeze, végül pedig egy kínai halász kicsi, ronda keze, cserzett tenyere, koszos körmei, amit egy Kínáról szóló dokumentumfilmben látott a minap. Kérdések ugrottak be: Mire jó ez? Mit akar ez az ember? Mit tegyek most? Képtelen volt bármiféle olyan váddal illetni ezt a férfit, amilyenre a beállt helyzet feljogosította volna. Ez az ember nem lehet kéjenc. Nagyon vonzó férfi - tolakodott agyába a következő gondolat. Harmadszorra elhúzta a kezét. Ez a mozdulat nélkülözött mindenfajta háttérjelenséget, csupán egy kiszámíthatatlan ösztön szállt be a játszmába, s magához vette az irányítást. A hódító csak okosabb lett ettől, meg nem hátrált. így legalább izgalmasabb lett a dolog. A pap tovább gombolyította a beszélgetés elakadt fonalát, de most már nem a lány kórusba való verbuválása volt a célja. Melinda elmesélte, hogy éppen nagybátyja születésnapját ünnepük ma, ezért van a faluban. De unalmas egy kicsit ez a falu, panaszkodott a lelki atyának, örül, hogy holnap mehet vissza a városba. Semmi pénzért nem költözne ide, mondta. A pap nem is csodálkozott ezen. Egy ilyen csinos teremtésnek nem való a tespedt falusi élet, sokkal inkább a nyüzsgő város, azzal csak az az egy baj van, hogy könnyen a romlás útjára vezeti a fiatalokat. Mégis egyre inkább úgy tűnt neki, egy ártatlan lánnyal van dolga. O otthon volt ezen a terepen, s ez még vonzóbbá tette az egészet. Úgy érezte, nem várhat sokáig, mert belehal a vágyakozásba. A lány végső soron nem utasíthatja vissza. Szinte kipukkadt az önbizalomtól. Most arcát simította végig kezével, mire Melinda elhallgatott, s gyanakvó érdeklődéssel nézte őt. Hosszú, bársonyos haját is megérintette. Bársonyos bőréhez tapasztotta kezét, most már egyáltalán nem atyaian, hanem komolyan kezdemémyezve simogatta fiatal arcát. Az öreg, csúf kéz nem illett a szépséges, feszes bőrhöz, de a pap rendkívül élvezte a sima felület érintését. Keze lejjebb csúszott, a lány nyakára, aki egy szót sem szólt, csak értetlenül bámulta az atya vágyakozástól égő arcát; az öreg kéz egyre tovább csúszott.
