Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - Szalay Zoltán: A megigazult vámos
A megigazult vámos nem utolsósorban kellemes megjelenésével mindig el tudta magát adni. Tizenhat évesen egy seregnyi lány legyeskedett körülötte. Szülei ezt nem nézték jó szemmel, tudván, fiuk milyen pályára készült, de nem sok mindent tudtak tenni ellene. Ő maga sem tudott. Tizenhat évesen vesztette el szüzességét, s örök emlékként maradt benne a pillanat, mikor reggel, a tüzes szőkeség szobájában felébredve leszögezte magában, hogy nem, nem lehet pap belőle, mert képtelen volna megtartóztatni magát. Két évvel később pedig beiratkozott a római katolikus teológiai főiskolára. A szemináriumi évek alatt megpróbálkozott vele, hogy felhagy a nők hajszolásával, véglegesen, de nem sok sikerrel járt. Titokban rengeteg lánnyal hancúrozott, s egyre inkább megszokta, hogyan kezelje ezt a megoldhatatlan problémát. Megtanult egyszerre több életet élni. A hat év letelte után pedig ebbe a kicsike faluba helyezték, távol a várostól. Kétféle hang szólalt meg ekkor benne. Az egyik, amely közel állt a lelkiismeretéhez, örömmel nyugtázta, hogy itt legalább nem fogja annyi kísértés érni, hiszen a falu nyüzsgött a kivén- hedt matuzsálemektől, a másik, gonosz hangocska azonban arra ösztökélte, hogy keressen magának valakit, akivel tovább űzheti ezt a megszokottá vált bűnt. Több ilyen személyt is talált. Minduntalan előbukkant egy-egy újabb. A lány a második sorban ült. Figyelmesen hallgatta a pap fásult, unott, egyhangú szövegét, pedig nem először hallotta már. Nem volt már kislány, de még nem is érett igazi nővé, tizenhat éves volt, s a pap jól tudta, most, ezekben a hónapokban a legszebb. Ő nem volt pedofil, megborzongott ettől a szótól. Még soha nem szédített el tizenhét évesnél fiatalabb lányt, nem örült neki, hogy ez itt most egy újabb évvel lejjebb viheti ezt a határt, de úgy gondolta, itt már egy majdnem nővel van dolga. A lány, akit egyébként Melindának hívtak, nem idevalósi volt, de hétvégenként gyakran megjelent a faluban és a templomban - a rokonaihoz járt ide. A pap már többször beszélt vele, meg akarta kérni, hogy álljon be néha-néha a templomi kórusba, mivel elképesztően jó hangja volt. Úgy tervezte, ma is beszél vele, megpróbálja meggyőzni. S még ennél többen is reménykedett. Jól tudta, hogy hatvankét éves korára szinte minden sármját és szépségét elvesztette, de bízott hódítóképességében, mely már nagy dolgokra volt képes - szinte csodaszámba menő dolgokra. Ez a lány elbűvölő, állapította meg újra meg újra, testileg és nagyrészt lelkileg is érett már, de még nem vált olyan undorítóan felnőtté... A plébánosban bizseregni kezdett valami, s elképedt, hogy még hatvankét évesen is így érezheti ezt a bizsergést. Hálát adott érte az Úrnak. Ennek a lánynak a látványa nem engedte visszaidézni a tegnap este kieszelt szöveget, ami a pénteken történt tragikus eset becsületes és velős elbírálásaként hangozhatott volna. El kellett még mondania néhány jól ismert közhelyet, hogy felidézze a mondatokat - ilyenkor már végképp nem a Szentlélek szólt belőle. Nem tudta visszatartani a gondolatokat, melyek elé idézték ezt a gyönyörű teremtést a második sorból anyaszült meztelenül, amelyek kényszerítették, hogy karjai közé képzelje, ahogy magához szorítja, ahogy mélyen beszívja haja illatát. Utálta, ha szentmise közben törtek rá ezek az átkozott, bűnös gondolatok, de ha egyszer beindultak, képtelenség volt leállítani őket, túl gyenge volt hozzá. Hiába bámulta magában segítségért fohászkodva az oldalajtó mellett álló Krisztus-szobrot, amelynek már évek óta hiányzott a jobb karja, mely egy renoválási munka idején letört, hiába próbált össz
