Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - Szalay Zoltán: A megigazult vámos
Kövér csend töltötte meg a vastag falak közötti nagy teret, méltóságteljes, uralkodó csend, templombelső leggyakoribb és legállandóbb törzsvendége. Szétterült a főhajóban és a kicsike oldalhajókban, álmosan terpeszkedett a bejárati kapu és a két nagy oszlop által határolt templombelső közötti, rácsokkal elválasztott előtérben, a- hogy az oltár körül is és a magas mennyezetnél, ahol üvegcsillárok cirógatták megé- rinthetetlen testét. Ott ásítozott a padokban üldögélő komor emberek között, ahogy a pap fáradt, nyúzott, sápadt arca körül is. Még akkor sem volt hajlandó végleg elvonulni, mikor a pap szóra nyitotta száját; csak visszahúzódott, de továbbra is ott lappangott a poloskaszagú levegőben, várva, mikor jön el újra az ő ideje. Egykedvűen sütött a Nap, mintha unalmas kényszerűségből végezné munkáját, sugarai alig hatoltak be a vastag óriásablakokon, amelyeknek neki-nekicsapódtak a kijutni vágyó legyek és más rovarok. Mégis bejutottak azonban, és sárga foltokat rajzoltak a fakó falakra. A Nap mintha az emberekhez hasonlóan szintén igényt tartott volna a vasárnapi pihenőre, nem erőltette meg magát ezen a délelőttön. Sokkal több melegségre és fényre lett volna szükség a földből, a falakból, a fáradt, tehetetlen élettelen anyagokból áradó hidegség és sötétség legyőzésére. Öreg és fáradt volt az épület. Ott elöl azonban, ahol a színes szőnyegeken az oltár asztala állt, ahol a ministránsfiúk szorgoskodtak, ahol az örökmécses világított fáradhatatlanul, ott lakozott, egy kis szekrénykében, melybe szintén beleköltözött már a szú, a legfényesebb fényesség, a láthatatlan, örök világosság. E köré épült ez az épület. Vontatottan, minden szenvedély, minden beleélés nélkül beszélt az atya. Most sem nagyon tért el szokásos mondókájától, most sem mondott sok olyat, amit már ne fújt volna bárki is a hallgatóságából. Sokan ugyan már nem is hallották - a padok tele voltak idős, beteg emberekkel, akik közül sokan egyáltalán nem tudtak összpontosítani a szavakra, sokan pedig süketek voltak, egy kicsit vagy teljes mértékben, ők semmit Szalay Zoltán A megigazult vámos Őszinte öröm számunkra, ha egy-egy tehetséges fiatal írói ambíciókkal kopogtat nálunk. Az elmúlt években sok fiatal és tehetséges költő és prózaíró adta le névjegyét, s tette meg belépőjét az irodalomba. Örülünk, hogy Szalay Zoltán személyében is - aki a pozsonyi magyar gimnázium negyedikes tanulója - egy tehetséges, jó adottságokkal rendelkezőprózaírójelöltet köszönthetünk, aki máris szinte teljes fegyverzetben áll előttünk Beküldött írásai közül A megigazult vámos cíművel mutatjuk őt be az irodalmi közvéleménynek és az olvasóknak, bízva abban, hogy ezt a nevet - a jövőre nézve is - érdemes lesz megjegyeznünk. Sok sikert kívánunk Szalay Zoltánnak! És legyen ez egyben biztatás is azoknak a sortársaknak, akik - tehetségük tudatában! - úgy érzik, van mit mondaniuk a világnak és nekünk, olvasóknak is! F. Z
