Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - MŰHELYTITKOK - Zalaba Zsuzsa: Levelezés Zalán Tiborral
MŰHELYTITKOK ZALABA ZSUZSA Levelezés Zalán Tiborral „ Szemem színe zöld, ha boldog vagyok, akkor kék, de ez ritkán fordul elő velem. ” Zalán Tibor Versek. Mesék. Prózák. Esszék. Regények. Drámák. Hangjátékok. A beszédhorizontok szűk és tág világa. Minden mozzanatukban a válságot, mint átélhető világélményt modellezik. Az olvasó beleveti magát a könyvrengetegbe, és mivel az újságírói hivatásából fakadóan kíváncsi típus, helyzetét tekintve pedig több száz kilométerre él az írótól, tollat ragad, illetve hónapokig tartó e-mail-levelezést folytat Zalán Tiborral. * Olvasgatom az in memóriám PILINSZKY című könyvet Bogyay Katalin összeállításában és itt találom Zalán Tibor gondolatait. Aztán arra gondolok, ezek a sorok Zalán Tibor bensőjét vetítik ki vagy magukra öltik Pilinszkyt? Miféle benső kivetítése tárul elém? Ki az, aki megszólal? Aki írta vagy akiről íródnak e sorok? Az alkotás az alkotó bensőjének a kivetítése vagy nemcsak erről van szó, hanem mindig jóval többről, esetleg másról is?- Emlékszem, hogy volt egy ilyen, de a versre már nem emlékszem, utána kéne nézni... ami bizonyos, hogy felkérésre íródott a szöveg, a Pilinszky-albumba, és hajói emlékszem, Török Lacival közösen installációt is csináltunk hozzá. Ez a dolog nyilván abban az időben zajlott, amikor még a fotóművésszel aktív együttgondolkodásban és -munkálkodásban voltunk. Pilinszky egy időben, pályám legelején, nagyon közel állt hozzám, a Szálkák-kötet meghatározó volt nemcsak a korai verseimre vonatkoztathatóan, hanem egyáltalán abban is, hogy a költészet felé fordult az akkori, meglehetősen sokféle érdeklődésem. Később a tágabb beszédhorizontok kezdtek érdekelni, Nagy László és elsősorban Juhász Ferenc formavilága, hogy azután egy jó évtizeddel később ismét a Pilinszky-féle, csontjaira fogyasztott verstestek érdekeljenek. Azt már nehezebben tudnám megmondani, hogy én vetítek-e ki valamit egy hommage-jellegű versben, vagy annak a bőrét húzom magamra, akit megcéloz a szövegem. Amikor ezeket a válaszsorokat írom, éppen egy friss halottam, elveszített barátom (Katona Imre József, rádiós dramaturg és rádiós mindentudó) emléksorai körül jár az agyam. Most itt, ennyire konkrét esetben sem lehet talán eldönteni, hogy én írom a verset róla, vagy ő diktálja a verset nekem, amit róla írok. A
