Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - MŰHELYTITKOK - Zalaba Zsuzsa: Levelezés Zalán Tiborral
MŰHELYTITKOK fájdalom, ami bennem van az elveszítése miatt, nyilván az enyém, ám a fájdalom önmagában nem versképző elem, több is, meg kevesebb is annál, de elsősorban más. Visszatérve a Pilinszkyt idéző vershez, természetesen az én élményeim, vagy versképző elemeim jelennek meg a versben, nyilván úgy válogatva ki őket a sok hasonló közül, hogy közelítsenek megélhetőségben, megírhatóságban a Pilinszky- éihez. Arra meg aztán végképp nincs feleletem, hogy ki az, aki a versben megjelenik, mert az a legszemélyesebb szöveg megírása után is erősen kérdéses, jószerivel földeríthetetlen, hogy ki beszél. Az talán könnyebb, hogy kinek, feltehetően egy alteregóhoz közelítő figurateremtésről kell gondolkodjunk ebben az esetben, de semmiképpen sem én vagyok, aki valamilyen formában leképződik a szavak kombinációjában, és semmiképpen sem az én belső világomnak a kivetítődései a lapon feltűnő sorok. Ami biztos, hogy Pilinszky élt, és egy markánsan körülhatárolható, körülírható költői világot hagyott maga után, és az is bizonyosnak látszik, hogy én élek, és a még alakuló, alakítható világom egy kitüntetett ponton összetalálkozott az övével, és az eredmény olvasható, látható az albumban. Az, hogy feltehetőleg nincs megszólítva Pilinszky a szövegben, csak bizonyos, hozzá köthető nyelvi elemek használatával a megidézése történik, homályossá teszi azt, hogy ki a megszólított, ha már így rákérdezett erre is. Azt gondolom erről, negyedszázados költői gyakorlattal talán lehetek őszinte, hogy a nyelvi megnyilvánulásokban én már csak a nyelvi jelek létét látom megfoghatónak és elmondhatónak (leírhatónak és hihetőnek), az összes többi, velük és körülöttük zajló folyamat, munkálkodás kérdések involválására alkalmas, de a feleletek megadása alól szinte teljességgel kivonja magát. * Már az életrajz megfogalmazása is érzésszerű a honlapján. „ Szemem színe kék, ha boldog vagyok, zöld, ha..." A versek is kékek és zöldek? Vannak-e örömteli pillanatok a versekben? Miért van a gondolatoknak olyan szomorkás árnyékuk? Még a Hi-szen, a guruló madár is két vállra teríti az olvasóját: nincs kacaj, nincs turbékoló jókedv, hanem inkább tápláló csend, érzékenység sejlik fel az olvasóban ilyenkor (bennem legalábbis). Mintha a jókedv nem szül(het)ne verseket. Minek köszönhetően születnek hát a versek? Mi kell hozzá: szárnyalás a mélyben vagy a magasban, fuldoklás vagy vágyakozás? Az öröm vagy a bánat nagyobb társa az ihletnek, a szavakba foglalt érzéseknek? Mi marad bent - mi nem érdemel papírt? Olykor a legnagyobb örömök is kikívánkoznak, a gyermek születése az egyik verseskötetében fellelhető.- Tényleg színjátszós a szemem. Zöld is, meg kék is. De lehet, hogy nincs is színe, csak ilyennek meg olyannak tűnik - a sok ha erre a megfoghatatlanságra vonatkozik, vonatkozhat. A verseknek még inkább nincs színük, se kékek, se zöldek. Persze, ha metaforizálni akarjuk a kérdést, akkor az enyémek nagy többsége a fekete különféle árnyalataival írható le. Ez ráadásul nem függ össze szorosan a hangulatokkal, különösen nem az én hangulataimmal. Azoknak az embereknek, a
