Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - Aich Péter: A mester elmegy (elbeszélés)
Aich Péter tartása, talán túlzottan is sokáig elpepecselt egy-egy cipővel. Csak éppen apja zsámolyán, vagy mi volt az, nem bírt sokáig huzamosabban ülve megmaradni, állandóan föl kellett állnia, mivel ez a széknek kicsi, zsámolynak nagy, furcsa, bőrrel bevont tákolmány apja fenekének formáit őrizte, ő hosszabb ideig megülni rajta nem tudott. Meg egyébként is, föl kéne újítani a műhelyt, új szerszámot vásárolni, a varrógépet is többet kellett javítgatni, mint amennyit használni lehetett. Egyre inkább már csak a türelmesebb ismerősöknek javítgatott, megélni abból nemigen lehetett. Ezért Illés kénytelen volt más munka után nézni, legyen biztos bevétel, második váltásban aztán folytathatja atyja mesterségét, végül ez volt az, ami szívéhez nőtt, s ami a fantáziáját megmozgatta. Több cipésznél megfordult, sőt apja tudtán kívül cipőgyárban is dolgozott, mert ugye, ismerni kell azt is, hátha néhány fogást el tud ott lesni, meg egyáltalán, gyári cipőt is javítani kell, jó, ha tudja, hogyan rakják össze. A fejlesztési részlegen szintén dolgozott egy ideig, igaz, nem túl sokáig, mivel atyja az öreg suszter ódivatú módszereiből indult ki mindig, ott pedig a divathóbortokat kívánták tőle, ami viszont eléggé elütött a fölfogásától. Egy cipő legyen elsősorban kényelmes, csak aztán divatos. Mert a cipő szépsége nem a szemnek szól, hanem a lábnak. Mindenféle flancos sarkak meg spiccek — hát uram, maga sosem látott még lábfejet? így dohogott magában, amikor a divatot kérték tőle számon. Idővel azért rájött, a kettő nem zárja ki egymást föltétlenül. Anatómiával kezdett foglalkozni meg akupresszúrával, hátha van a kettő között némi összefüggés. A mama, akivel most magára maradt, ezt inkább hóbortnak minősítette, de azért büszke volt fiára, milyen okos, széles látókörű, mi minden érdekli. Cipőt árul egy áruházban, és lám, olyan dolgok foglalkoztatják, amilyenekről ő, az öreg suszter felesége nem is hallott. Igaz, a fiú az utóbbi időben kissé elhanyagolja a cipészkedést, no de annyi a dolga! Illés pedig megszokta, hogy ugyanakkor többfélét csináljon egyszerre. Igen hálás volt a mamának, úgy törődik vele, egy csomó banális dologtól szabadítja meg. Persze bevásárolni neki kell, meg a mosógépet sem tudja a mama kezelni, de főz, takarít, és pláne mosogat, amit Illés rémesen utált, a mama szent, hogy ezt megteszi helyette. Odaült hát a szoknyájára és mesélt neki gépiesen, s közben a cipő belső falainak kialakításáról spekulált, gondolkodott. Elsősorban a talpa érdekelte, hol milyen dudor vagy mélyedés kéne, úgy általában persze, ami mindenkinek jó, a masszázs miatt, bár sokáig nem tudta eldönteni, mennyire jó ez, hiszen ha mindenkinek jó, olyan, mintha senkinek, az igazi cipő testre van szabva, és idővel a lábbal együtt alakul, bár ki tudja, meglehet, hogy zsákutcába keveredtem. Illés mesternek rettenetes erős fájdalmai voltak, alig tudta figyelmét elvonni ettől, s a küzdelem néha szerény nyögdécselésben nyilvánult meg. Inkább a bosz- szankodás jutott így kifejezésre, legszívesebben elkáromkodta volna magát, a büdös életbe, így rohadok el elevenen, és nem tudok gondolkodni. Lehunyta a szemét, és aludni próbált, hogy áthidalja a görcsöket, a család pedig lábujjhegyen távozott a vaságya mellől, hogy ne zavarják álmait. Többnyire sikerült, a mester ela
