Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - Aich Péter: A mester elmegy (elbeszélés)
Aich Péter A mester elmegy A cipészmester haldoklik, csak nem tud meghalni, nyilván még nem végezte el dolgát a földön teljesen, ezért nem viszi magához az Úr. Haldoklik, agonizál, rémálmai vannak, olaszul beszél álmában (kiderül, anyja olasz volt), lebonyolódik egész élete totális zűrzavarban, összevisszaságban. Cipész akart lenni, de a sors üzletbe küldte, cipőt árul elégedetlenül, nem tetszik neki az áru, és arról álmodik, hogy ő jobbat tudna csinálni, kialakít magának egy kis műhelyt, megfelelő fölszerelés híján is cipőt csinál magának, ismerőseinek, általában kicsúszik az időből, és sosem divatos, csak ennek él. Emiatt nem nősül, csak idős korban, ez hozza meg az invenciót, új megoldásokon töpreng, időálló divaton, apró részleteken dolgozik még tévénézéskor is, akkor nyugszik meg, amikor egy agóniából „ visszatér ” és megtalál egy megoldást - elvégeztetett. Egyszerű vaságyon feküdt. Szemét lehunyta, úgy tetszett, alszik. Néha fölszisszent, mert a békét igéző nyugalmát fájdalom zavarta. Ez nyugtalanította, feszélyezte egy kissé, nem értette igazán, mire vélje. Ha egy kis szellő... Ám Illés mester hiába próbálkozott, nem érzett szellőt, pedig nagyon odafigyelt. Ilyenkor odaszaladtak hozzá, mi történt, kell-e valami, hozzak egy pohár vizet? Nem, nem, csak álmodtam, nyugtatott, de ha már itt vagy, ha másképp lehetne feküdni... Nehezen beszélt, suttogva, mert mindez sok energiát fogyaszt, nagyon fárasztó, az erő pedig fogytán. Már csak a szellem élt benne, a szellő metamorfózisa. Az ágyat apjától örökölte. Tulajdonképpen ez volt egyetlen tárgyi emléke. Amikor az öreg hirtelen megbetegedett, Illés hazajött, mert a hírek balsejtők voltak, gyere, írta a mama, ki tudja, látod-e még. Már alig pislákolt benne az élet, s néhány napon belül az öreg suszter kezéből végleg kihullott a kaptafa. Illés tétován ült, merengett a mama mellett, nem tudta, mitévő legyen most. Arra lett figyelmes, hogy angyalok sürögnek körülötte, mindegyiknek ezüsttálca van a kezében. Oda rakták eléje, lépéstávolságra, a falon ajtórést nyitottak, s a tálcák kivezettek a verőfényre, el kellett takarnia a szemét, mert olyan vakító volt. Amikor ismét kinyitotta szemét, nem látott semmit, csak az anyját, aki mellette ült homályos körvonalakban. Emlék? Ó Istenem, ami megmaradt, azzal nem sokra mehettek. A vaságyon kívül, amelyen az öreg suszter meghalt, még néhány elhasznált szerszám és be nem fejezett vándorútja, amelyre apja ősi szokás szerint elküldte. Tőlem már nem sokat tanulhatsz, veregette meg a vállát, menj, nézz körül, aztán, ha addig nem jössz rá
