Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - Duba Gyula: Máraival - Ég és Föld között (esszé)
Duba Gyula hogy az irodalom létünk megismerésének és sorsunk megjelenítésének az eszköze, az emberiség önismeretének a lehetősége! Időszerű művészetfilozófiái fogalmaink azonban kételyeket (is) ébresztenek. A hatvanas években például az elidegenedés fogalma emberi állapotot jelentett, ma a dekonstrukció - amennyiben helyesen értelmezem - formaalkotó módszert jelöl. A tudományos fogantatású irodalomkritikajó ideje az írás „technológiájával” foglalkozik. Divatos fogalmakat és elméleteket reprodukál, kánonoknak hódol. Közben bő teret biztosít a felületes tudásnak és elburjánzó középszerűségnek. Hosszú beszélgetéseket látunk a televízióban arról, hogy egyik-másik „mester” hogyan ír, anélkül hogy megtudnánk, miről mit ír. Az irodalmi nyelviskolák tudományos eredetűek, ismereteik gazdagítanak, semmiképp sem haszontalanok. A szövegszerűség vizsgálatába és bámulatába mélyedve azonban többnyire túlértékelik a stílust és nyelvi kísérletet, az írói manírt, s ez általában kielégíti őket. Nem szólva arról, hogy vizsgálódásaik során a tudálékosság könnyen a tudás mezébe öltözik. A kritikai gyakorlatban az áltudás is hatalommá nőhet! Pedig az irodalomban, a művészetekben nem a tudományos megismerés törvényei működnek, sokkal inkább a metafizikus természetű intuíció erői munkálkodnak. Márai „titkai” nem azonosak az Einstein által felfedezettekkel, egészen más jellegűek. Kosztolányi könyvcíme: Nyelv és lélek nem e fogalmak azonosságát jelenti, hanem hogy szorosan összefüggnek! Ez az irodalomkritika - művészetfilozófia - szenvedélyesen keres magának történelmi modelleket, olyan elődírókat, akiket aztán kanonizál, bennük vélve felfedezni eszményei korai őseit. A múltba nyúl, hogy önmaga jelenét igazolja. Némileg történelmietlen igyekezet! Amennyiben az egykori írók és a mai ítészek találkozhatnának és elvi diskurzusba mélyednének, aligha értenék meg egymást! Ezen esztétikai kitérővel szeretném alátámasztani megérzésemet, miszerint a (posztmodern) szövegelméletek reformizáló törekvései közeli rokonságban vannak a „műteremtő” technológiákkal, alkotói komplexumokkal és a hatásukat kísérő sztárkultusszal. Mintha valahol mélyen közös tőről fakadnának. A századunk gazdasági és szociológiai energiájává váló globalizáció hozza őket onnan nyugatról, ahol a piac törvényeihez az irodalmárok már korábban alkalmazkodtak. Nagy és kemény irányzat, szinte már világtörvény, könnyen lehengerelhet minden ellenállást. Szükségessé teszi, hogy az író tisztábban lásson és tudatosabban ítéljen! Ám ezek mellett más összefüggések is vannak, akár eszmefuttatásom apropóját jelenthetnék. Híre ment, hogy nagy angliai sikere után film készül Márainak A gyertyák csonkig égnek című regényéből, állítólag Milos Formán rendezné. Egyelőre főszereplőt keresnek. Még közelibb a másik hír; kétmilliárdos költséggel magyar (monstre)film lesz a SorstalanságbóU Majd felét az állam állja, a többit befektetők, köztük külföldiek is. A mű kvalitásai mellett feltételezhető aNobel-díj tőkevonzó hatása. Mondhatnánk: lássuk a medvét! Némi képet nyerünk majd arról, milyen eséllyel szembesül a holokausztot túlélt kamasz a varázslóinas Harry Potterrel?!
