Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - Duba Gyula: Máraival - Ég és Föld között (esszé)
Máraival - Ég és Föld között a művészi termék. Azóta a helyzet begyűrűzött hozzánk, s most elgondolkoztat! A piramisok hátterében, ugyancsak tömegben látom a Gyűrűk urát is, a harmadik kötetet, melyben a király visszatér, melyből elkészült a monstrefilm! A mű vaskos- ságban is méltó társa az előbbieknek. A természetes írói logika azt mondhatná: mit nekünk Harry Potter! És mit a Gyűrűk ura! Mit a Dallas-sorozat, a bestsellerek és szappanoperák: az irodalom mély és komoly dolog! A kérdés korántsem ilyen egyszerű. Bár Márai szigorú, mosolytalan művészarca a dilemma fölé magasodik és a komolytalanságok megvetésére int. Hiszünk is neki, tudjuk, igaza van. A kép mégis bonyolultabb, drámaibb is! 2. Ég és Föld-a mű címe a végletek-köztiséget jelenti, annak metaforikus képe. Jelzi az író helyzetét: a földön áll, s feje az eget érintheti! Földközelsége szükséges, de felmagasodása a döntő! Márait is jellemzi, néha mintha a fel legekben járna, ám állandóan az életről beszél! Módjával fennkölt, nemesen patetikus, de mindig hitelesen realista. Hűvös pillantása és tárgyias stílusa, egyénként paradox mód lírától fűtött és érzésekkel teli, mintegy semlegesíti az emelkedettséget. Természetessé teszi, olyan erővé, amely a dolgok lényegéig hatol. A romantikus nemzeti költő alakja, aki karddal rohan a csatamezőre, hogy életét áldozza a szabadságért, már csak indulatában él. Ám az indulata épp olyan tiszta és semmivel sem gyengébb, bár nem a küzdés szenvedélye, hanem az értelem fölénye és a művész helyzetismerete fűti. A költőben összegeződnek a századok! Költő Márai is, bár prózát ír, mint ahogy valószínűleg az előző századok minden magyar írója költő volt elsősorban, mert érzésként és indulatként élték meg müveiket. Később majd látjuk, hogy korunkban mintha új írótípus készülődne, némileg tudós, s valahogy „technikus”, de erről később! Az Ég és Föld között az író korát is jelenti: negyven és ötven között! A francia így jellemzi: „só és bors között”. A fekete hajba ősz szálak vegyülnek és „...nem a messzi távlatoknak él az ember, s nem is a pillanatnak, mohón, mint az ifjúság és a vénség: ez az idő, mikor a valóságos jelennek élünk... figyelmesen és hálásan, szakszerűen és türelmesen, csaknem boldogan. Mert nincs más boldogság, csak a valóság megismerése, elviselése és megértése.” Márai rövidke írásokkal (is) bizonyítja, hogy érti a valóságot. Sugallja is egyben, hogy mindenről lehet írni, ha értelmesen szemlélődünk. O maga mélyen lát és szenvedéllyel ír, az igazmondás elhivatottjának érzi magát. Néha akár számítónak tűnhetne fel és pózgyanús (is) lehetne, mégsem okoz kételyeket, mert a szövegekben feszülő, művészi erő hitelesíti őt. Kételyt okozhat viszont, hogy Márai magabiztosan ítélő szellemisége művében néha az elbizonytalanodás, már-már belső válságjegyeit viseli. Habozóvá válik, mintha talajt veszítene. Ennek okát a kor történelmi valóságában, s benne az író helyzetében vélem felfedezni. A múlt század negyvenes éveinek eleje! Már háború van, a világégés méretei éppen bontakoznak. A mag ar élet is felemás, va
