Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - Végh Péter: Kérdőjel (novella)
Kérdőjel Röviddel utána egy fehér galamb szállt rá. A fejét útjelző kőnek vélte. Majd, miután egy kissé megmelegedett és egy sort pihent, nagy szárnycsattogással tovább repült. Mikor már a feje is eltűnt a felszín alatt, két munkás ért oda, kannákkal, szerszámokkal felszerelve. Az újonnan elkészült úttestet ellenőrizték.- Nézd csak\ - mondta az egyikük. - Itt egy jókora lyuk keletkezett. Még ilyet\ Kíváncsian kémkeltek bele. Kérdőjel ősz tincseit már a szurok úgy össze- maszatolta, hogy kivehetetlenné váltak.- Mintha hangokat, nyöszörgést hallanák lentről.- Csak képzelődsz! Ekkor kannájukból a forró masszát a Kérdőjel által „vájt” lyukba öntötték, majd azt egy nyeles simítóvai szépen elegyengették, s mint akik jól végezték dolgukat, továbbálltak. Ezen a verőfényes őszi napon minden épp olyan volt, mint más őszi napokon. Az emberek gondtalanul sétálgattak a parton, parkokban, tereken. Kiélvezték a vénasszonyok nyarának utolsó melegét. Voltak, akik siettek valahová, és senkinek sem tűnt fel, hogy egy koldus hiányzik a templomtérről. Az ecetfa és a kőszobor előtti posztja betöltetlen maradt. Senkinek sem hiányzott. Vagy talán mégis? Mert Válasz, a kutyája, hiányolta. A korcs vizsla dél körül már izgatottan matatott a hullámbádog bódéban, majd az ajtót mancsával kitaszítva, gazdája után iramodott. Olyan kifinomult volt a szaglása, mint egy vérbeli vadászebnek. Tudott minden helyről, ahol az öreg koldulni vagy sétálni szokott. Miután sehol sem találta, gazdátlanul tovább kószált, végül abba az utcába tévedt, ahol az út frissen volt burkolva. Itt megtorpant. Az új út egyre csillogott és gőzölgött a nagy napsütésben. Az út szélén fel-alá járkált, egyre szimatolt. Meg volt győződve róla, hogy jó helyen jár, hogy a gazdája valahol ott van a közelben, de mivel nem látta, egyre csóválta a farkát. Végül letelepedett az út szélére. Várt. Az egész teste reszketett a sok ló- tástól-futástól. A nyelve kilógott pofája szélén s a nyála kicsordult izzadt bundájára. Tudta, hogy gazdája egyszer bizonyosan előbukkan, akár a föld mélyéről is.
