Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - NEMZET ÉS EMLÉKEZET - Dr. Kiss László: Egy szemtanú vallomása az „árvizi csolnakos” graefenbergi kezeléséről
NEMZET ÉS EMLÉKEZET kezdé vetni az ember”. Maga a vers sem nyerte el szemtanúnk tetszését, s nem riad vissza a „legnagyobb költőnk” éles bírálatától sem): „Az egész versezet, nem hogy még csak távolról sem fejezi-ki a szobor sym- bolicus értelmét, hanem még ezen főhibán kívül telve egyéb botlásokkal is. Különösen mire való a második verssorban ezen fölösleges szószaporítás, ezen többítés (pleonazmus): - beteg, kór leve és nyavalyás. Mintha a szerző a világ előtt nyelvünk szavaink bőségével akarna dicsekedni. Mármost majd ha egy nyelvünköt nem értő külföldi, idegen, valami magyar atyánkfiát a vers lefordítására kérendi, u- gyan mit fog tenni kínjában a szegény fordító, hacsak háromszor nem ismétli: - Krank, krank, krank -, mire aztán azonnal cadencziát is mondhat: Weilder Mensch kein Wasser krank! A második verssorban az mondatik, mikép Priessnitz visszaadá a víznek régi hatalmát” (29a). „Mintha a víz hajdan nagyobb erővel bírt volna mint jelenleg, - szerző talán a vízözönt vagy mit ért azon hatalom alatt. Az egész kifejezés nemhogy emelné, sőt inkább kisebbíti Priessnitz érdemét, mert a szerint a víz gyógyerejét már hajdan is ösmerék és használák, s így a gráfenbergi vízgyógymód semmi újat nem foglalna magában. - Hogy ezen hatalom visszaadásának következtében - újra ősi erőben kél az emberiség - azt kereken tagadom. Ezen merész kitétel egyedül a költemények álomüres országába tartozik. A víz használata ugyan erősíteni fogja az embereket, de ezek ősi erőben csak akkor fognának ismét megjelenni, ha valami új földrevolutio új emberi fajt hozand elé. - Tehát ezen versezet semmi tekintetben nem felel meg a költő magas géniuszának, mi talán onnan származik, hogy a vers nem a hydropathia valódi barátjának észforrásából merült-föl, s a költő a gráfenbergi vízgyógymód szellemével egészen ismeretlen. Legyen bármint, én tartok tőle, hogy ezen fölirat közrebocsátása mind az emlékállítók, mind a költő, mind lite- ratúránk, mind az egész magyar nemzet, sőt maga Priessnitz compromittálásával fogna történni. A való illy leplezetlen kimondására nem valami érdek, hanem az ügy iránti forró buzgalmam, s nemzetem becsületének szeretete késztet. Inkább semmi vers ne álljon szobron, hogysem illy vizenyős, mert elvégre is az egész emlékhistória az idegenek gúny és nevetségtárgya leend, már csak azért is, minthogy a barbar magyar merészelte azt emeltetni. A leleplezés ünnepének az 1840-ik év tavaszán kellene végbe mennie, midőn Gráfenberget új vendégek frissítendik föl” (29b-30a). (Valószínű, hogy „szemtanúnk” Vörösmartynak is megírta véleményét, a vers végleges változatának második sorából ugyanis hiányzik a kifogásolt „beteg” szó, bekerült viszont az „agg” jelző, az utolsó sorban pedig szintén nem az „emberiség”, hanem az „emberi faj” kél újra. Vagyis a szoborra került vers tehát így hangzik: A vaddal köz italt megkezdé vetni az ember S gőgje fejében kór agg leve és nyavalyás.
