Irodalmi Szemle, 2004

2004/12 - NEMZET ÉS EMLÉKEZET - Dr. Kiss László: Egy szemtanú vallomása az „árvizi csolnakos” graefenbergi kezeléséről

NEMZET ÉS EMLÉKEZET

„Valóban lélekemelő jelenet volt láthatni a vadsággal vádolt bajszos és barkós magyarok között Európa második szobrászát, honunk legelső föstésze Barabás átalellenében, és hazánk egyik legnagyobb polgára Wesselényi oldalán, ki a művész közelében mint „az egyesítés és nagy tettek” istene - eleven szobor-mintaként pompázott. Minthogy ezen lakoma szokás szerint Priessnitz éttermének felső részében tartatott, az ugyanakkor estelizett betegek nagy sokasága vévé körül asztalunkat. De egyszerre a nézők zsongása lecsillapodott, mi poharainkhoz nyultunk, - most Wesselényi Miklós emelte föl vízzel telt poharát s az ünnep hősének egészségéért, ennek anyai nyelvén, a művészetet érdeklő jelentékeny szavakkal köszönté azt el. Mire a magát érdeme fölül megjutalmazottnak nyilvánított szerény Schwanthaler, szíves háláját mondá, lelkes fölkiáltással éltetvén megtisztelőivel együtt az egész magyar nemzetet, sőt becsületes régi germán szokás szerint körüljárván az asztalt, mindeni- künkkel összekocczantá poharát és barátsága jeléül kezet szorított. Az estvély után e- gyik honfitársunk - az étteremben álló zongorához ült, és szokott ügyességével ját- szá a bús szellemű magyar hangmüveket, különösen a közkedvességű Rákóczyét, hogy bennünket hazánk keserveire, a múlt és jelen vérző fájdalmaira emlékeztessen, hű valósításáúl ama példabeszédnek: Sírva vigad a magyar!” (27a).

(Az akkoriban „Európa második szobrászának” tekintett Ludwig Schwanthaler (1802-1848), Mozart salzburgi és Goethe majna-frankfurti szobrának alkotója, a későbbi években is megőrizte szimpátiáját a magyarok iránt: 1847- ben, József nádor halálakor, felajánlotta, hogy jutányos áron elkészíti az általa is tisztelt palatínus szobrát. Meg is küldték neki a halotti maszkot, ám 1848 márciusa, ill. Schwanthaler november 28-i halála miatt a szobor nem készülhetett el (6). A másik említett szobrász, a Rómában alkotó dán Bertel Thorvaldsen (17687-1844), a neoklasszicizmus vezéralakja a magyarok számára főleg azért volt különösen ismert, mivel a rimaszombati születésű lakatossegéd, a Rómába gyalogló Ferenczy István (1792-1856) Thorvaldsen műtermében vált reformkorunk leghíresebb szobrászává. Művészkollégája, a „legelső föstész”, a 29 éves kora ellenére már Gräfenbergben gyógyuló Barabás Miklós (1810-1898), aki szinte minden kiemelkedő kortársát megfestette, ecsetvégre kapta magát Priessnitzet is. Mint önéletrajzában írja - lásd pl. a Dacia gondozásában, 1985-ben kiadott kötet Gräfenbergröl szóló oldalait (121-126) - a vízgyógyászt nemcsak saját magának, hanem Lichtenstein hercegnőnek és herceg Nassaunak is megfestette. Úgy tervezte, hogy e rajzról acélmetszetet készített majd, ám egy „nyegle bécsi festő” a hercegnő példányáról titokban „kőrajzot” készített, amely könnyebben sokszorosítható mint az acélmetszet. „így maradt el az, hogy én azt magam kiadjam” - emlékezik a kínos esetre Barabás.

KORUNK TÖRTÉNETI HŐSE: PRIESSNITZ

„Mi a Priesnitznek emelendő szobrot illeti, mind az emberiségre, mind nemzetünkre nézve, jóval fontosabb dolog, mint egyelőre látszatik. Valamint Wesselé