Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Popély Gyula: Egy nemzetség kilenc évszázada a történelemben
KÖNYVRŐL KÖNYVRE fordulatot hozott. Az újbóli felemelkedésben döntő szerepet játszott Oláh Miklós érsek” (80. old.). A könyv legnagyobb odafigyelést igénylő része az ötödik fejezet. Nem könnyű olvasmány, némi odafigyeléssel azonban nagy genealógiai ismeretanyag rajzolódik ki előttünk. A szerző itt eltekint a kronologikus elvtől, és - az elveszett családi levéltár hiányában - nemzetségtörténeti, illetve családtörténeti fragmentumokon keresztül mutatja be a thüringiai Altmann lovag egyre terebélyesedő leszárma- zotti családjainak és azok rokoni kapcsolatainak sokszor már alig áttekinthető szövevényét. A fejezet nagy része - ez a kifejezés magától a szerzőtől származik - úgynevezett pszeudoszócikkekből áll. Ezek közül feltétlenül említést érdemel a Gömör „pszeudoszócikk”, mivel ez a vármegye volt a Balogh nemzetség ősi fészke, és így e nemzetségből származó családok ehhez a régióhoz kötődtek a legszorosabban. A szerző - amint írja - nem akar visszaélni „az olvasó véges türelmével”, de még így is több mint két tucat gömöri helységet kénytelen megemlíteni, amelyek valamilyen vonatkozásban színhelyei voltak a nemzetség különböző családjai történetének az évszázadok folyamán. Amint említettük, a szerző több ízben is „elkalandozik”, és különböző eszmetörténeti fejtegetésekbe bocsátkozik. Ennek lehetünk tanúi a könyv hetedik fejezetében is, amelynek szinte alig van kapcsolata a nemzetségtörténettel. A szerző ebben a fejezetben a különböző titkos társaságok szerepéről elmélkedik, amelyek úgymond a „paraván mögött” az igazi történelemformáló erőt jelentették. Ilyen „takarásban lévő” titkos erőnek tekinti például a szabadkőművességet is. A fejezet végén megjegyzi, hogy a 19. században a Baloghok között is akadtak páholytagok, mivel azonban a családi levéltár megsemmisült, ezen a téren nem rendelkezünk jóformán semmilyen ismeretekkel. A nemzetség bonyolult és szerteágazó osztódásának és rokonsági viszony- rendszerének áttekintése a 18. és 19. században már eleve kivitelezhetetlen vállalkozás. Ennek a szerző is tudatában van, és ezért nem is törekszik a teljességre, inkább csak a Rákóczi-szabadságharctól már jól követhető fő nemzetségág bemutatására szorítkozik. A nemzetség történetének főszereplője a 18. században kétségkívül az a galántai és nebojszai Balogh István, aki Rákóczi alatt kuruc brigadéros, majd generális. A generálisnak László nevű unokája 1773-ban már grófi rangot kap az uralkodónőtől, Bécsbe költözik, ahol magas állami tisztségeket lát el. A grófi család azonban férfiágon rövidesen kihalt. Az olvasónak úgy tűnik, hogy a szerző nem nagyon büszke nemzetségének erre az aulikus ágára, annál inkább büszke a Magyarországon maradt terebélyes középnemesi rokonságra. Értelmezése szerint ezek a középnemesi családok, „még ha királyi adományként jutottak is birtokaik egy-egy részéhez - elsősorban magyarok voltak, s aztán alattvalók”. A szerző családjának további két kiemelkedő alakja a két Balogh János - apa és fia -, akikre méltán büszke, mindazonáltal emberi gyarlóságaikkal is képes szembenézni. A reformkor két kiemelkedő politikusáról van szó, bár az idősebbik
