Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Hajtman Béla: Naplójegyzetek
Hajtman Béla Naplójegyzetek Megtörtént. Felolvastam a szöveget a szokatlanul nagy tömeg előtt. Soknak még ülőhely sem jutott. A könyvbemutató után egy kórházi orvosnak mutattak be. Hirtelené- ben átfutott agyamon apám kórházi kálváriája. Talán segíthetett volna rajta ez az idős, ő- szes. Már majdnem megkérdeztem tőle, melyik osztályon van. De minek, nyilallt belém. Egy még idősebb, fokhagymaleheletű is hozzám jött. Tudok-e héberül? S már húzta is elő szatyrából a kétnyelvű Tórát. Ezerkilencszázhuszonkettes kiadás, olvasom. Csak nem akar megválni tőle, kérdezem. Isten őrizz, csak azért hoztam, hogy megmutassam. Még két régi könyvet elővesz. Csak nyugodtan lapozzon bele, biztat. Egy másik úriemberforma mutakozik be. Könyvet szeretne kiadni az érsekújvári foci történetéről. Hatvanezret tud szerezni a kiadásra. Megígérem neki, hogy beszélek a kiadóigazgatóval. Örömmel búcsúzik, s büszkén mondja, maga is aktív sportoló volt. Gondolná, fiatalember, hogy nyolcvanegy vagyok? A tömegből a vonatba. Egynéhány utas ücsörög. Elfáradtam. Hazafelé gyalogolva valamelyest felfrissülök. Nyolcvanöt éve utolsó éjszakáját tölti Ady a Ligetben. Még néhány óra és a lélek elhagyja a tönkrement, elhasználódott testet. „És most jöjjetek, győztesek...” Csöndtölte. Holnap utazom anyukához. Eddig örömmel, felszabadultan mentem haza. Mindez megváltozott. A hazalátogatás késztetése továbbra is megmaradt bennem, s mindaddig megmarad, míg van kihez hazamenni. Az otthagyott gyermekkori emléktárgyaimat, ereklyéknek számító kacatokat, a titkos vágyak nyomait anyám őrzi. Egyedül ő. Mint egy múzeumőr. Erőt kellett vennem magamon, mikor beléptem a kapun, gyermekkorom udvarába, hol a betonlapokon hokiztam, hol a teniszlabdát a falhoz pattogtattam, hol alig egy hónapja fogtam izmos karját, jobbjával a kiskonyha sarkát támasztotta, rosszul érezte magát, hányt. És amikor Svédország nyert Csehszlovákia ellen. Az aranyért Szovjetunió Kanada ellen játszott az udvaron. Csak nyugodtan, apu, hányja ki magát, utána jobb lesz, biztos elrontotta a gyomrát. Mikor leült a kiskonyhában, lemostam az öntözőkannával a betonlapokat, a hokipályám. Jakusev lő! Gól! A fejét fogta. Le kellett feküdnie. Egynéhány virágcsokor lecsúszott a sírról. Lerázom róluk a fagyos havat, s a virághalomra rakom. Esténként félek, mondja anyám, most jó, hogy itt vagy. Bátyám naponta bejár hozzá. A garázs tetejéről túrom le a havat. Talán az álom legyőzi a rette
