Irodalmi Szemle, 2004

2004/12 - Deák Katalin: Prága és a (cseh)szlovákiai magyar irodalom

Prága és a (cseh)szlovákiai magyar irodalom

magyar irodalmat hosszú évtizedekig meghatározó ún. „palackposta-komple- xust”"5 feledve - az emberi szubjektumra, a belső történésekre fókuszált. „Számukra a kisebbségi lét a maga problémáival nem téma, nem ihletforrás, a szexualitás nem marginális jelenség, hanem meghatározó motívum, nyelvük szókimondó, helyenként trágár.”'16 Ez a fajta „analitikus” jelleg elsősorban Hajtman Béla írásaira jellemző.

Folytatva a prágai irodalom kontextusával kapcsolatos vizsgálódásunkat megállapíthatjuk, hogy a Piknik a Szaharában szerzői az előző generációhoz hasonlóan - a proust-i, joyce-i, musili mellett - szintén főként a kafkai prózán nevelkedtek. Ha megnézzük például az első novellája/kisregénye miatt külföldre kényszerülő Czakó József szövegeit, nem nehéz felfedezni rajtuk a szubjektivizálódás és az intellektualizálódás jegyeit. Ugyanakkor éppen az ő esetében megjelenik a nyolcvanas évekre már kifulladóban levő beatkorszak hatása is,117 méghozzá éppen a cseh irodalom közvetítése útján. A cseh irodalomban a hetvenes és nyolcvanas években tiltottan működő, fentebb már említett underground mozgalom az amerikai beatnemzedékhez, a rockzenéhez és a pop-arthoz kapcsolódott. Egyik legnagyobb hatású képviselője Jáchym Topol, aki a nyolcvanas években lépett az irodalomba, és egyebek mellett rockegyüttesek számára is írt szövegeket. Versei először szamizdatban jelentek meg, majd a kilencvenes években Őrülten szeretlek és Kedden háború lesz című köteteiben. Topol prózaíróként Húgom című regényével vált ismertté, amely „a mai fiatalság és az alvilág szlengjén (...) az 1989 utáni cseh valóság árnyoldalait mutatja meg”."8 A cseh író és a cseh szamizdatként megjelenő irodalom általában a szlovákiai magyar irodalom berkeiben is jelentős hatást fejtett ki, amelynek nyomai Czakó „szürrealisztikus színezetű mondataiban”119 is felfedezhetők.

Bizonyos szempontból az említett beathagyomány folytatójaként, továbbvi- vőjeként értelmezhető a Piknik a Szaharában egy másik prózaírója, Győry Attila is, aki tematikai-stilisztikai szempontból a szlovákiai magyar irodalom egyedülállójelenségének számít. Szövegeivel egy addig ismeretlen témát, „a nyolcvanas-ki- lencvenes évek nyugati fiataljainak életérzését, egy szubkultúrát, a punkok zárt világát emeli az irodalomba, hősei lázadnak a társadalmi normák és mindennemű kötöttség ellen”.120 Ezek a társadalomból kilógó, annak perifériájára szorult, a felnőttek hagyományos értékekre alapozott világával (a társadalommal) szembeni tiltakozásuknak sajátságos nonkonformista életformájukkal, minden polgári ellen lázadó világszemléletükkel és erkölcseikkel (...) hangot adó”121 szereplők erősen emlékeztetnek a cseh irodalom lázadó, mindenféle társadalmi konvención kívülálló alakjának, Ladislav Klímának a prózájára.122 És ha már eljutottunk a nonkonformi- tás kérdésköréhez, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fentebb emlegetett Talamon Alfonz nevét sem, aki ugyancsak hajlamos volt az „autoritás destruálására”,123 a konformitás elutasítására.

Ha mármost végigtekintünk az eddig elmondottakon, a prágai és a