Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Deák Katalin: Prága és a (cseh)szlovákiai magyar irodalom
Deák Katalin elbeszélései Poe mellett főként Kafka szövegeinek a hatását hordozzák, prózája „valóságos panoptikum, torz lelkek és szellemek tárháza”.108 Fokozott bölcseleti igénye mellett az író általános érvényű tanulságok megfogalmazására törekszik, történetei nyitottak, váratlan, többértelmű befejezéssel. Szövegeit a századeleji modern próza nagyjai, Kafka, Musil, Thomas Mann óta az elbeszélő irodalomra jellemző szubjektivizálódás és intellektualizálódás jellemzi.109 Mindez azt mutatja, hogy a megújulás útján járó (cseh)szlovákiai magyar prózairodalom művelői számára már nem elsősorban a kafkai szövegek tematikája, szorongó, elidegenedett és magányos hősei a mértékadók, hanem - legalábbis Hogya György esetében - annak többértelműsége, poétikai megoldásai, tömörsége és műfaji sajátosságai a döntők. Az antológia másik említett prózaírója az a Talamon Alfonz, akinek szerzői életműve korai tragikus halála következtében sajnálatos módon mára már végleg lezártnak tekinthető. Ha a Próbaúttal megjelenő új irodalmárnemzedéket nézzük, bátran kijelenthetjük, hogy közülük - a latin-amerikai prózaírók, mint például Borges, Márquez, illetve a közép-európaiak közül például bevallottan Hrabal110 mellett - az ő prózája mutatja a legközelebbi rokonságot a kafkai szövegvilággal. Ezzel kapcsolatban ugyan maga Talamon a következőképpen nyilatkozott: „olvasta Borgest, Márquezt, Kafkát, tehát tőlük tanult... Nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Én voltam a legjobban meglepve, amikor rájöttem, hogy egyik novellám - talán A pikádorok ivadéka - egyik jelenete már korábban megíródott Kafkánál, A falusi orvosban. De én Kafkát csak később olvastam.”111 (Persze nem árt szem előtt tartani a problémát, amit az író más helyütt felvet, miszerint „kiszolgáltatottak vagyunk az állítással szemben, kiszolgáltatottak vagyunk minden téren, s hinni akarunk a fogódzókban, melyekre kárhoztatva vagyunk, így higgyük el a szerző minden állítását, hiszen hitünkben erősít az meg”112.) Mégis, elbeszéléseinek sötét, komor alaphangulata, hőseinek állandó szorongása, mindentől való rettegésük, névnélküliségük, gátlásaik, amelyek legszembetűnőbben talán kommunikációra való képtelenségükben nyilvánulnak meg, állandó, gyötrő, minduntalan felmerülő és mindent elhomályosító múltbeli emlékeik, ,jövőtlenségük”, kiszolgáltatottságuk, magányuk és félelmük az élettől általában Kafka elidegenedett, emberi mivoltukban megalázott szereplőihez állnak a legközelebb. Ugyanakkor - Elek Tibor szavait idézve - „a hatások úgy szervesülnek ebbe az egyéni és eredeti prózavilágba, hogy egyúttal fel is oldódtak, sajátjává is váltak”."3 Talamon műveinek „ideje a belső, a szubjektív idő, vagy az írót idézve, az »örök idő«, a mitikus idő, s tere az ennek helyet adó tér. Mindez azonban nem zárja ki a cselekményességet.” Emellett elbeszélései „az emberi tudat és lélek mélyrétegeibe szállnak alá, hogy a tudatalatti ösztönöket, vágyakat, a metafizikus lelki tartalmakat hozzák felszínre.”114 Életművével főként ebből a szempontból rokonítható az Iródia megalakulása után tíz évvel, 1993-ban megjelenő újabb antológia, a Piknik a Szaharában fiatal íróinak prózája. A nyolc prózaíró immár teljesen magától értetődően követte a „próbautas” hagyományt, és írásaiban - a (cseh)szlovákiai