Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Duba Gyula: Galambtemető
Galambtemető- Salgó vagyok... - mondta a középkorú testesen s kissé rátartian, mintha mindenki ismerné őt, csak a lakás gazdái nem Salgó Jenő vállalkozó és üzletember... O pedig a munkatársam Obrovský Szilárd... üzlettársam és némileg kemény bodyguardom ha kell... - bazsalygott kedélyesen. - Bemehetünk...?! Azok ketten tanácstalanul egymásra néztek, Salgó Jenő pedig határozottan benyomult az előszobába, toronyszerű üzlettársa követte.- Megvettem a földszinti lakást... - mondta a vállalkozó ott folytatunk üzleti tevékenységet... privatizálunk és vállalkozunk... Mondhatom, jól megértjük egymást, az üzleti ügyeink jól haladnak... Az új idők vállalkozó szelleme, mely korábban a fejük felett a padlástérben dübörgött, most íme, egyelőre nem tudni, mi okból, bejött a lakásba, hogy tudomásul vétesse magát: a házban vagyunk! A látogatókból nyers vállalkozói ösztönök áradnak, változó idők lázasan anyagias indulói és tettre kész nyugtalanító gőgje. Salgó piacgazdasági készségtől duzzadva adja elő terveit. Sikerük esélyeit a mögötte tornyosuló és helyeslően bólogató behemót erőnléte növeli. A meggyőzően hangzó szavak igazságát a kerek kopasz fej látványos keménysége és a zakó alatt duzzadó izmok sejtelme támasztja alá. A tényállás pedig a következő: mielőtt Salgó teljes erőbedobással vállalkozni kezd, ki kell tisztítania a világítóudvart, amely - állítólag - nem nyúlik a földszintig, hanem a lakása mennyezeténél véget ér. S ezen a belső tetőrészen, a helységei felett hihetetlen mennyiségű ázott és bomló szemétréteg tornyosul, amely bűzlik és fertőz, lehetetlenné téve minden komoly vállalkozást. De főleg az elhullott, Salgó kifejezésével élve, döglött galambok! Nyomatékosan kérem, mondja keményen Salgó, s a bodyguardja erőteljesen bólogat, figyelmeztetésnek is vehetik, hogy az ablakon át a világítóudvarba ne dobáljanak szemetet! A nagy tisztogatás után, folytatja engedékenyebben, a magasban a világítóudvart ráccsal fedetem be, hogy többé ne jussanak be a galambok!- Salgó úr... - mondja a férfi kissé rekedten, ám határozottan, biztosítom, hogy nem szokásunk az ablakon át szemetet dobálni a világítóudvarba! Csak gondolja el, hogy amit ott találtak, az a szeméthalom akár fél évszázados vagy még több is lehet...! A vén házakban, mint a miénk, minden megöregszik, csak az idő újul meg naponta, tisztelt Salgó úr...! A vállalkozó úgy nézett, mintha semmit nem értene, most az asszony szólt.- Legalább megszabadulunk a galamboktól... nem bírom őket! Telepiszkítják az ablakpárkányt és tüdővészbacilusokat terjesztenek... mindenki tudja róluk, hogy betegek... Salgó és bikanyakú társa láthatóan elégedetten, dübörögve elvonulnak.-Nem kell már idegeskedned tőlük - mondja a férfi -, végre megnyugodhatsz!- Igen... már csak nyugalmat szeretnék... - szólt fáradtan.
