Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Duba Gyula: Galambtemető
Duba Gyula 2. „AHOGY A VÁNDORSÓLYOM FIGYELI” A férfi az ikertestvérem. Nem mondom a nevét, ne befolyásoljon a tárgyilagosságban. A célszerű távolságtartást, mellyel szemlélem és sorsát elbeszélem, a magam életét is beleszőve, nem szeretném testvéri érzelmekkel és megbocsátással feloldani. Az asszony nevét, aki a felesége, hasonló okból szintén elhallgatom. Amióta ismerem, szeretem őt. Ma is ellágyulok, ha a nevén szólítom. Nekem is jobb lesz s a történet érdekében hasznosabb, ha ő pedig az asszony marad! így talán személytelenebb és érdektelenebb lehetek vele szemben. Mindebből nyilvánvaló, hogy az író, így kis í-vel, magam lennék, persze abból is természetesnek tűnik fel, hogy én mondom el - immár tehát közös - történetünket. Ami viszont azt jelzi, hogy valamiféle érzelmi kötődéstől, némi cselekvő bennfentességtől mégsem szabadulhatok. Ez azonban, amennyiben mérsékletes leszek, nem kell, hogy baj legyen. A modern prózaírók, uramisten, csak nem annak vélem magam!, tehát korunk mesélői, amennyiben vannak még ilyenek, úgyszintén önmagukat írják, bár talán a világ hív- ságairól és az emberiség hányattatásairól beszélnek. Nem állítom, hogy műveik ösztönösen burkolt vagy megtervezett formák kalodájában, netán gátlástalan szó- öm lések sodrában hányódó önvallomások, abban azonban biztos vagyok, hogy az elbeszélt események velük is megtörténhettek volna, és többé-kevésbé a saját érzéseiket, vágyaikat és kudarcaikat tükrözik. A férfival való ellentéteink nyilvánvalók lesznek a történetből. Születésünkről csak annyit tudunk, hogy pünkösd vasárnapjának reggelén történt. Hosszú éjszakai vajúdás után nehezen jöttünk világra. Erről nincs is több ismeretünk. Abban a természetelvű és puritán erkölcsű közösségben, ahol mintegy pünkösdi ajándékként megszülettünk, nagyon keveset beszélnek erről, ahogy előzményéről, a szerelemről is. Isten fiának születése és az azt kísérő események sokkal érdekesebb és fontosabb történetnek számított, mint ahogy a halandó emberfia megszületik. A kál- vinizmus több figyelmet fordít a predesztinált sorsszerűség keresztutaira, mint az é- let kezdeteire, nagyobb fontosságot vél az élet lefolyásának és végének, mint az indulásnak. S az életerő birtokosa sem startja körülményeire, hanem az elérendő célra összpontosít. Bennünket is ilyen szellemi energiák jelöltek meg. Az asszonnyal ellentétben, aki római katolikus. A hatvanon túljárunk mindahányan, számára az é- let lehulló ágára és a túlvilágra vonatkozó sejtések számos lelki képe és misztériuma válik egyre fontosabbá. Szép kis ellentmondások feszülnek hát a dolgok mélyén! így vélhetnénk. De bizony nem feszülnek. Ennek a kicsiny élettérnek az emberi viszonyait, évtizedek formálta belső világát okkal és méltán nevezhetnénk a huszadik századi hívő vallástalanság vagy hitetlen vallásosság harmóniájának és belső egyensúlyának. A belvárosi ház alapjait az emlékezet majd kétszáz évesnek tudja. A reformkori épület három szobájában élünk. Némi pátosszal mondhatnám, hogy a vén falak történelmet sugallnak, amit mi kevésbé emelkedetten többnyire inkább hidegnek érzünk.
