Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Szalay Zoltán versei (Agyhalál, Nincs vadon, Korkép, mintha béke...); Csehy Zoltán: Orpheusz lantja, Dávid hárfája
Szalay Zoltán versei Agyhalál azt gondolom nem kéne gondolnom semmit gondolkodtam és ráfizettem képeket álmodtam és azok elmosódott mázolmányokká váltak embereket gondoltam és azok szobrokká váltak magamat gondoltam és engem gondoltak és nem váltam semmivé világot gondoltam és az utálattá vált szeretetet gondoltam és az vízzé vált bánatot gondoltam és az betonná vált melybe beletemettem régóta merev testemet szabadulást gondoltam és ez méreggé vált életet gondoltam és ez betűkké vált gondoltam napot és csillagokat és távolságot de mindez belém szorult gondoltam hogy látok és kikapartam szemeimet gondoltam hogy tudok hogy én vagyok Tudok az Undok Tudok aki konokul buta és lomhán ostoba és már majdnem azt gondoltam hogy nem is vagyok mikor feltörtem koponyámat és agyamat egy vulkán torkába hajítottam melyből sírás és fogcsikorgatás dala szállt az ég felé Nincs vadon daloló szellő és csicsergő madarak a levegő köszön mielőtt bevonulna orrom kapuján a felhők nem fakulnak ki hétfő reggeleken sem a természet rámosolyog gyilkosaira a föld feketéje nem gyászt áraszt hanem valami hazugságnélküliséget mely túl erős az értelemre derűs merengés vesz körül
