Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - MARGÓ - Vörös Ilona: Fürge, Rigó (életképek)
MARGÓ tartogatott valami jót is. Ilyenkor aránylag huzamosabb ideig lehetett együtt a családdal, és neki az volt az igazi öröm. Mivel a család apraja-nagyja cserkész, így Fürge a nyári cserkésztáborokba is eljutott. Itt volt aztán vidám az élet. A sok fiatal, mind a barátja lett Fürgének. Viszonzásul a barátságért, a cserkészeknek besegített az éjjeli őrségbe. A táborozások végén, minden folytatódott a régi mederben, azaz a kertes házban. Ez időben a gyerekek nagyapja komolyan megbetegedett. Egy reggel, a fiatal házaspár telefonon jelezte, hogy a kutya nem akar kijönni az óljából és gyakran hosz- szasan vonít. Ezen az estén meghalt a nagyapa. Fürge őt is ismerte, finom kutyalelke a szomorú eseményt előbb megérezte, mint mi, a hozzátartozói. Ekkor kezdtem Fürgére jobban odafigyelni, magatartását elemezni. Az azelőtt hallott kutyahistóriákat hittem is, meg nem is. Most, közelről figyelve ezt a nemes fajkutyát, igazat adtam az eddig alig hitt kutyadicséreteknek. Többször én is a családdal tartottam a hétvégi kutyás sétákon. Ilyenkor nem volt szükség pórázra. Első örömében a mezőn, többször körülszaladta kis csoportunkat, élvezve a futást, a póráz nélküli szabadság örömét. Öt-hat perces vidám futás után családtagként csatlakozott hozzánk. Laza csoportban vonultunk, én, a sor végén, így lehetőségem volt őt figyelni. Fürge mindenki mellett 2-3 percig haladt, fel-felnézve a kiválasztott személyre, lesve annak beszédét, esetleges utasítását. Aztán egy másik személlyel törődött, szinte matematikai pontossággal, mindenkivel azonos időt eltöltve, majd újra kezdte a kísérést a sor elejéről. Bárki mellett haladt, pofija boldogságot, elégedettséget sugárzott. Szinte jobban szeretett minket, mint mi őt! Nagyon sajnáltam, hogy így tud szeretni, igazi kutyahűséggel és maradék nélküli odaadással. Egy alkalommal a fiamat egy üzemőr hívta telefonon. Azt tudatta vele, hogy Fürge nála van. A kutya nyakörvének azonosító száma alapján kereste ki a fiam telefonszámát. Most azért hívja, hogy tudja, hol veheti át a kutyáját. A nagyfiú és az apja azonnal odamentek. Fürge erős vasketrecben ült, fejét mélyen lehajtva, nagy alázattal. A mellette levő ketrecben csaholó, az üzemi őrséghez tartozó hatalmas farkaskutyák voltak. Fürge - a vesztőhelyről - kiszabadulva, a kapun túl jutva, leghamarabb visszatartott szükségletét végezte el. Csak ezután tett bocsánatkérő mozdulatokat, s azt végül meg is kapta. Kiderült, hogy Fürge férfikorba lépett, nőstények utáni ösztönétől hajtva a kerítés alatt nyílást kapart. Kijutva nagyokat kószált, így került az üzemőr kezére. Sajnos, ez az udvarlási láz többször is kószálásra késztette Fürgét. Ezek után a fiatal házaspár nem tudott a kutya biztonságáért kezeskedni, így máshová kellett áthelyezni Fürgét. Egy idős néni, aki nagy udvarral, kerttel rendelkező házban lakott, vállalta Fürge elhelyezését. A néni még örült is, hogy nem lesz egyedül. Fürge részére a nagy udvaron egy óriási dróthálós ketrecet készítettek. Persze, ha valamelyik tagja a családnak ott tartózkodott, akkor Fürge szabadon lehetett az udvaron. A nagyfiú innét is elvitte sétálni, sőt, mint fajkutyával, fedeztetést is végeztetett. Az unoka ahogyan növekedett, úgy nőttek a feladatai is. Többször én helyet
