Irodalmi Szemle, 2004

2004/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZALATNAI REZSŐ - Filep Tamás Gusztáv: „Két hazában egy igazsággal...” (előadás)

Száz éve született Szalatnai Rezső

használt, Tóth László összeállította kötet (Magyar magatartás és irodalom Csehszlovákiában, 1994) utolsó előtti, kéziratból közölt, a csehszlovákiai magyar könyvkiadásról szóló írásában csokorba szedett, valóban éltek, s az ezeket kiváltó intézkedések a hatalomgyakorlók szemléletében valóban nem célozhattak egyebet, mint az asszimilációt. Lehet, hogy részkérdések megítélélésében Szalatnai tévedett. De korántsem akkorát, mint azok, akik a Duna-völgyi úgynevezett békét deportálásokkal vélték örökre megoldhatónak.

Végezetül e gondolatmenethez annyit még: ne feledjük, Szalatnai már 1937-ben leírta, hogy „ideje volna” megírni a szlovák és a cseh irodalom magyar történetét. Cseh vonatkozásban ez 1964-ig, az ő könyvének megjelenéséig nem történt meg, sőt azóta is az övé az egyetlen ezen a téren. Ezért én itt csak e könyv magyar bírálóinak felelősségét szeretném hangsúlyozni: ha annyi hibát találtak Szalatnai munkájában, miért nem korrigálták negyven év alatt ezeket a tévedéseket? Szlovák irodalomtörténet volt már magyarul 1964-ben. Ez azonban a szakmának szólt. Szalatnai, eredeti - harmincas évekbeli - szándéka szerint az előítéleteket akarta eloszlatni: „Mindkét oldalon érzik a tiszták, hogy valahol a Kárpátok vagy a Duna táján kínai fal húzódik, egy láthatatlan, de hatásos korlát, mely nemcsak a háború óta, hanem száz esztendeje már konok szankciókkal érezteti nagy hiábavalóságát. A közép-európai kínai fal egyik oldalán él az ismeretlen magyar, a másikon az ismeretlen cseh. Két szellemi és történelmi forma, mely egymás gazdasági és politikai erejét ismeri, de szellemi hagyományairól, méreteiről, főleg azonban irodalmi egyéniségéről, a legigazibb közép-európai nemzeti létélményről, csak elrajzolt képe van. Még a szakemberek, az irodalomtörténészek és hivatásos kritikusok közlései is kölcsönösen hajmeresztő általánosításokat és együgyű képleteket hoznak forgalomba. Nyilván valahol a közlések keletkezésénél ott állott egyszer egy német lexikon, amely a magyarról a csehnek, a csehekről a magyarnak megtévesztő szellemtörténeti adatokat nyújtott. A német vagy osztrák elcsavaró ősközlés pontosan kinyomozható mindkét oldalon; szerepének akár százéves jubileumát ünnepelhetnék meg mostanában.”2

Hogyan kapcsolódnak a föntiek Szalatnai irodalomkritikai munkásságához?

Turczel Lajos az alábbi módon összegezi arról alkotott véleményét: „Szigorú objektivitásra, komplex módszerre és szövegközpontúságra törekvő kritikus volt, s megkérdőjelezte az impresszionista jellegű vagy életrajzi adatokra bazírozó kritikaírást.”3 Ezt az ítéletet az 1989 utáni, kritikai írásokat is tartalmazó, eddig egyetlen Szalatnai-válogatás ismeretében, illetve Szalatnai általam olvasott kritikai írásai alapján nem tudom megerősíteni, bár Turczel szempontjait is érteni vélem. Szalatnai több helyütt is, így például a Wallentinyi Samu szerkesztésében megjelent Új magyar líra 1919-1937. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája című válogatás elé írt, Szlovenszkói magyar líra című tanulmányában tételesen is megfogalmazza a szakszerűbb kritika iránti igényt (s erre a tanulmányra - többek között - Turczel hivatkozik is Szalatnai-portréjában). Meg kell azért jegyeznem, hogy alap