Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - Bereck József: A foltozóvarga (Részletek egy készülő meseenciklopédiából)
A foltozóvarga hallja, ahogy horkolnak meg álmukban beszélnek és olyan egyedül vannak. Ezért reggel, amikor mosdanak, megsimogatja az arcukat, és megnyalintja az orruk hegyét... U unoka (A kétjobbkezes kislány) Volt egy kislány, akinek a bal keze is jobb volt. És nagyon szeretett rajzolni. Egyik kezével bábut rajzolt, a másikkal hóemberkét. A bábu nyughatatlan volt, leütötte a hóember orrát, s a hóemberke sírt. A kislány megsajnálta a hóemberkét. Egyik kezével új orrot rajzolt neki, a másikkal seprűt, hogy védekezhessen az izgága bábuval szemben. Aztán a kislány egyik kezével egy fát rajzolt, a másikkal kerítést. A fa szo- morkodott egymagában a kerítés mögött. Ezért a kislány egyik kezével rajzolt egy másik fát, hogy a kerítés mögött két fa-jóbarát álljon, s a másik kezével házikót. A házikóban az asztal körül emberek ültek, s örültek neki, milyen gyönyörűen súgnak a fák, s hogy a házban milyen tiszta a levegő. Végül a kislány egyik kezével apókát rajzolt, a másikkal egy anyókát. Mindketten öregek voltak már, arcukat ráncok barázdálták. Ültek a pádon és beszélgettek:- Milyen jó, hogy a kislány lerajzolt bennünket, így legalább van unokánk. Olyan ügyes unokánk, aki mind a két kezével tud rajzolni. Ha megnő, egyik kezével a saját gyermekeit fogja gondozni, a másikkal bennünket.- Milyen jó, hogy lerajzoltam nagypapát és nagymamát - morfondírozott a kétjobbkezes kislány. - Lesz kihez látogatóba járnom, virágot vinnem a szünnapjukra. Meghívom őket ünnepekre, és sétálni járok majd velük a parkba. Milyen örömteli dolog is az, ha valakinek van papija és mamija, akik szeretik kicsi unokájukat. S a szobájában ágyacskája fölé akasztotta a képet. Ú úszólecke (A szökőkút) A sétálóutca egyik líciumbokrának tövében tücsökcsalád lakik. Tücsökmama, tücsökpapa és három csemetéjük, akik mióta kicsit felcseperedtek, állandóan a közeli szökőkúthoz vágynak elmenni. Csakhogy ezt az éjjel-nappal csábosán csobogó csodát közelebbről megtekinteni még tücsökmamának és tücsökpapának sem adatik meg csak úgy - ukmuk- fukk. Nemhogy szeleburdi csemetéiknek. A sétálóutca színes betonlapokkal tarkított kövezetén ugyanis mindennap emberlábak erdeje sürüllik. S ezek az izgága lábak otromba cipő-, papucs- és szandáltalpakat csattogtatnak a kövezethez. Nem vitás, hogy ez a tücskökre és persze minden csúszó-mászó apró teremtményre beláthatatlan következményekkel járó veszélyt jelent. A tücsökcsalád tehát sokkal jobban teszi, ha napközben békésen szundikál a líciumcserje tövében. És valóban ezt is teszi. Annál is inkább, mert éjszaka meg állandóan koptatniuk kell a parányi he
