Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - Bereck József: A foltozóvarga (Részletek egy készülő meseenciklopédiából)
Bereck József Tilli-Tilli szemében, alig észrevehetően, apró sárga lángokat lobbantott az egykori ragadozói ösztön. Finom szálú bajsza megrezdült. Társai előtt persze igyekezett leplezni felindultságát. Bátor léptekkel követte őket az udvar közepére. A városiakra jellemző magabiztosságtól vezérelve rögtön a látszólag veszélytelenül heverő, izmos testű halak közé billegett. Mire észbe kapott volna, már késő volt. Az egyik derék hal ezüstös teste íjként megfeszült, feldobódott a levegőbe, s rövid, villanásszerű röptében úgy képen törölte Tilli-Tillit, a városról jött ci- cust, hogy az előbb belerepült a csibeitató hideg vizébe, s onnan kikászálódva, rémületében nekirohant a nyitott garázsajtónak. Egy szó mint száz, Tillike csúnyán leszerepelt a halakkal. Pukkancs, Csigajló és Butusú gurult a nevetéstől. De nem sokáig... Alighogy Embergazdi kilöttyintette az udvarra a haltisztításhoz használt vizet, Ti Ilikénk már ismét a régi magabiztossággal szedte karcsú lábait a halpikkelyek fényes garádicsán, mintha csakis az ő szórakoztatására történt volna ez az egész. Hja, erre születni kell...! Ty tyúkokkal aludni (Tévémaci) Igazán még ki sem tavaszodott, de már a nyári időszámítás szerint ketyegtek az órák. A meseíró napokig szerencsétlennek érezte magát. Nem járt ugyan tyúkokkal aludni, de megrögzött korán kelőként nem szerette az éjszakázást. Az óra visszaállításának elsősorban esti tévézése látta kárát. Ezen az estén is hiába készült egy jónak ígérkező műsor megtekintésére, már az első képsorok után elnyomta az álom. A felesége könnyű, puha takarót terített rá, persze ezt ő nem tudta, mert már mélyen szuszogott, de az öntudatlan kellem érzete megtette a hatását: álmodni kezdett. Azt álmodta, hogy ő a régi idők Tévémacija. A cammogós zenére bejött a szobába, indult volna nyomban a készülék felé, hogy bekapcsolja, de érdekes módon arra álmában is rájött, hogy ezt ma már nem kézzel, hanem távkapcsolóval kell csinálni. Aztán a régimódi készülék elé állított karosszékébe huppanva-Tévémaciként is elaludt! Azt álmodta (immár álmában, mondani se kelljen), hogy ő a ház csöveinek mackója, és amikor csönd van, fölsétál a meleg vizes csöveken, a központi fűtés vezetékein meg a szellőzőjáratokon, lakásról lakásra megy a vízvezetékeken. Szóval, ő a mackó, aki a csöveken jár. Éjjel csöndben van, akkor járkál a leghalkabban, a szellőzőkürtőn át kikukkant a tetőre, megnézi, hogy fönt táncol-e a hold, aztán meg, mint a szélvész, lecsúszik a pincébe. Miközben végigcsúszkálja a ház összes csövét, és elégedetten brummog hozzá, a lakók olykor felriadnak, és azt hiszik, valami baj van a csövekkel. Van, aki fölgyújtja a villanyt, és fölírja magának, hogy reggel el ne felejtsen szólni a házbizalminak. 0 meg a nyitva hagyott csapokat keresi, mindig akad ilyen, kidugja az orrát, és figyeli a szobák sötétjét, ahol ezek a lények laknak, akik nem tudnak csövönjárni, és kicsit sajnálja őket, mikor látja, hogy milyen nagyok és esetlenek, és
