Irodalmi Szemle, 2004

2004/10 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: A szervezkedő felvidéki magyar pedagógustársadalom (4) (tanulmány)

MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM

rális életén belül egyre fontosabb, szinte nélkülözhetetlen tényezővé válik. A havonként kétszer megjelenő folyóirata, a Magyar Tanító pedig párját ritkító módon élvezhette az egész magyar pedagógustársadalom osztatlan elismerését.

Amikor a Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet kiadásában megjelenő irodalmi, művészeti, kritikai és társadalmi folyóirat, a Magyar írás 1935 januárjától rendszeresítette a Szlovenszkói magyar kultúrszemle című rovatát, ennek keretében mindjárt kezdetben Boross Bélának, a Magyar Tanító felelős szerkesztőjének is helyet biztosítottak, hogy a nevezett lapban néhány oldalnyi terjedelemben számoljon be a Tanítóegyesület, valamint annak folyóirata addigi tevékenységéről. Boross igyekezett is minél kielégítőbb módon eleget tenni ennek a felkérésnek, és ismertetője végén mintegy konklúzióként a következőket szögezte le: „A Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület tizennégy éves történetével bebizonyította, hogy Szlovenszkó magyarságának jelentős kultúrtényezője. Országos megmozdulásai eseményszámba mennek. Résztvett a magyarság minden nevezetes kulturális mozgalmában, s közreműködése nem a reprezentálásban merül ki, hanem alkotó munkát jelent. Az egyesület nélkül a magyar kultúra fejlesztésében pozitív eredményekre számot tartó kezdeményezés el nem képzelhető, mert tagjainak hatalmas tábora a szlovenszkói magyar falu művelődését és a magyar ifjúság, a magyarjövő nevelését intézményesen vezeti és irányítja.”18

A tények ismeretében bátran leszögezhetjük, hogy Boross Béla idézett beszámolójában semmi dicsekvés vagy túlzás nem volt. Értékelése és megállapításai nagyon is helytállóak voltak. A Tanítóegyesület és a Magyar Tanító akkor már másfél évtizedes érdemdús tevékenysége önmagáért beszélt.

Amikor 1936 januárjában a Magyar Tanító tizenhatodik évfolyamának első számát bocsátotta útjára a szerkesztőség, Boross Béla felelős szerkesztő újból jogos büszkeséggel szögezhette le: „A tizenhatodik újév küszöbén már talán nincs szükség arra, hogy a Magyar Tanító a társadalom előtt meglobogtassa mocsoktalan zászlaját, s hivatkozzék azokra az eredményekre, melyeket a Sz. Á. M. T. E. és az egész magyar kisebbség szolgálatában elért...”19

A Tanítóegyesület rendszeres évi központi gyűlései hagyományosan a felvidéki magyar tanítóságot és oktatásügyet leginkább érintő és bántó gondok bemutatóivá váltak. Az 1936. július 2-án Léván megtartott központi gyűlés egyik kiemelt problémája például a magyar polgári iskolákkal kapcsolatos hiányosságok számbavétele volt. A Tanítóegyesület polgári iskolai szakosztályának elnöke, Somogyi István, valamint titkára, Bakonyi István a központi gyűlés elé terjesztett jelentésükben felhívták rá a figyelmet, hogy a polgári iskolai szaktanítók erkölcsi és anyagi elismertsége rendkívül alacsony, aminek következtében kevés a megfelelő képesítéssel rendelkező pedagógus ezekben a tanintézetekben. A jelentés szerint az alkalmazásban lévő 153 magyar nemzetiségű polgári iskolai tanítóból csak 62-nek van meg a képesítése, ellenben 91 kellő képesítés nélkül működik. A Tanítóegyesület polgári iskolai szakosztálya többek között azt is nehezményezte, hogy a há