Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - MARGÓ - Zalabai Zsigmond : Filosznapló
Filosznapló tó ritmusegységként, ezeket helyettesítő lábakként vagy az összetett kólonsorok bővítő elemeiként használták” (142. I.). Egyetemi verstanóráimra készülve azonban kezembe akadt Szabó Lőrinc Nyár című rövid verse, amely ellentmond a fönti véleményeknek: a vers, utolsó sorát kivéve, csupa spondeusokból áll: Nyár. Kert. || Csönd. Dél. Ég. Föld. || Fák. Szél. Méh döng. || Gyík vár. Pók ring. || Légy száll. Jó itt. || Nincs más csak a || kis ház. Kint csönd || és fény bent te || meg én. A hatodik sorban az „a” névelő úgynevezett közös szótag: fonetikai értéke ugyan rövid, de ha a ritmusterv úgy kívánja, ejthető felpattanó, erőteljes, sztak- kátószerű módon is. Ritmikai értelmezésünkben ez tehát nem okoz semmiféle problémát. A közös szótagok sorába tartozik a zárósor „te” és „meg” szava is - ha ezt a megoldást választjuk, spondeikus sort kapunk. Egy másik értelmezési lehetőség, hogy a zárósort choriambusnak vesszük; ez esetben a verssor közepén nem érvényesítjük a metszetet, hogy kijöjjön a choriambikus lejtés: - v v azaz a tá-ti- ti-tá dallam. Ha a jambikus lejtésű verselésbe helyettesítő lábként - a spondeus és a pirrichius (v v) mellett beépülhet helyettesítő lábként a choriambus is („Jó Budavár/magas tá-ti-ti tá \ \ ta-ti), miért ne kaphatna helyet a spondeikus versekben is? Annál is inkább, mert a spondeus is, a choriambus is emelkedő versláb; ennélfogva könnyen összeférnek egymással, nem okozva dallambicsaklást, ritmikai törést. Ugyancsak a verstani gyakorlatok során derült fény arra, hogy akad példa a fél (csonka) spondeusokból álló költeményre is. így komponálta meg - remekül lekottázva a kínai nyelv egyszótagú szavainak dallamát - Weöres Sándor a Kínai templom című költeményét, amely - a versszakok egymás melletti elhelyezésével- képversszerűen ábrázolja a templom oszlopcsarnokát is:
