Irodalmi Szemle, 2004

2004/1 - MARGÓ - Zalabai Zsigmond : Filosznapló

Filosznapló

Szent

fönn

Négy

majd

kert,

lenn

fém

mély

bő

tág

cseng:

csönd

lomb

ég

Szép,

leng,

tárt

jő,

Jó,

mint

zöld

kék

Hír,

hűlt

szárny,

árny.

Rang,

hang.

Ha költeményt nem a skandálás, hanem az értelmi tagolás törvényeinek vetjük alá, olyan - a versben eredetileg áthajlással (enjembement-nal) egymástól elszakított - szószerkezeteket kapunk, amelyek teljes spondeusi lábat adnak ki: „Szent kert (tá-tá), „bő lomb ” (tá-tá), „tárt zöld” (tá-tá), s így csupán az egyes strófák végződnek csonka lábra.

A Szabó Lőrinc-i, Weöres Sándor-i példák azt bizonyítják tehát, hogy a spondeus nem csupán a jambusi, daktilusi, anapesztusi versmérték helyettesítő lábaként fordul elő költészetünkben, hanem alkalmas önálló ritmustényezőként is funkcionálni.