Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - L. Erdélyi Margit: A gondolat szabadsága és veszedelmei drámában (tanulmány)
A gondolat szabadsága és veszedelmei drámában disznók elé, ne zabáltass föl a szolgáiddal.” (259.) - kiáltja kifelé menet Kálvinnak. Perrin számonkérésére és Lutherre hivatkozására Kálvin keményen válaszol: nem akar belháborút, nem akar a katolikusok torkába besétálni. Időközben Szervét Mihály magánvádlójaként Kálvin helyett De la Fontaine jelentkezett, állítólag kivédeni azt, hogy a vádlottal valaha is együttműködött volna, és most vállalt szerepétől a felmentését várja. Szervét a börtönben magába roskadva imádkozik Istenhez, életének e keserű óráiban a gondolkodó ember jogait, a gondolat világosságát, a szellemi értékeket akarja menteni. Hamar felismeri, hogy miután könyveit elégették, olvasóit megfélemlítették, a templomot Fárel-félékkel tömik meg, nem sok esélye marad a győzelemre, még ha szellemi fölényben volna is. Kálvin azt tanácsolja barátjának, mondja ki a hatbetűs életmentő szót: revoco, azaz vonja vissza könyvében hirdetett tanait az első betűtől az utolsóig. Kálvin indoklása Szervét számára is egyértelműsíti a helyzetet, magánemberként lehet, hogy barátok, de a politikai, az egyházi, azaz a közéleti szempontok szerint ellenségekké lettek. Kálvinnak kötelessége a reformáció védelmében kíméletlenül fellépni minden „gondolati járvány” ellen, amely a kálvinizmust gyengíti, következésképp Szervét ún. eltévelyedéseit is kénytelen ide sorolni, annál is inkább, mert már híveinek tábora egyre gyarapszik: a perrinisták nyíltan felvállalták az ő tanait, s akadhat még nagy számban támogatója a hallgató tömegben is. Szervét hajlandósága némi kompromisszumra még kiút is lehetne a végzetes tragédiából. Ugyanis arra még képes volna, hogy önmagát megtagadja, de legnagyobb rettegésében is képtelen arra, hogy a könyvéről, a gondolatairól lemondjon. „... a folytatásod lehettem volna ...” (270.) mondja Kálvinnak, és mi haszna a könyv visszavonásának, amely már saját életet él, inkább barátjának ajándékozza, sorolja be saját művei közé. Kálvin határozott visszautasítására ismét az irtózatos máglyahalál képe asszociálódik benne, már korábban is sejthettük, hogy nem ok nélkül. A tárgyalótermi újabb jelenetben egyértelművé válik a helyzet, miszerint Kálvin helyett Fárel vette kézbe az események irányítását. Utasítása értelmében Szervétet, mint eretneket a templomba nem vezethetik be, maradjon a börtönben. A szószékre tehát Kálvin megy föl egyedül, és pontról pontra haladva védi meg hatalmi rendszerét, támadja Szervétet eretnek gondolkodása miatt, sőt azért is, hogy nem jelent meg a templomban nyílt vitában védeni magát. Persze nehéz azt elhinni, hogy éppen ő ne tudná, mi lehetett barátja távolmaradásának oka. A vonatkozó további drámaszöveg sajátos polifonikus beszerkesztése azt az illúziót kelti az olvasóban, hogy szimultán érzékeli az élet és halál kérdésével kapcsolatos eseményeket. Az egy színpadi térbe szerkesztett háromféle hely és helyzet egyidejű manifesztálása dinamikus feszültségteremtést eredményez. A drámaírói bravúr szcenikai hozadéka is egy az egyben kiolvasható a térkomponálás módozataiból. Amíg Kálvin a templom szószékéről zengi érveit saját hívei körében, addig Szervét cellájában kétségei, félelmei és haragja közepette követeli Kálvintól, mindenkitől, hogy győzzék meg arról, hogy tévedett. Közben Fárel már diktálja a
