Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - L. Erdélyi Margit: A gondolat szabadsága és veszedelmei drámában (tanulmány)
L. Erdélyi Margit és az, hogy akasztott emberek hulláit lopja el, hogy felboncolja azokat, mert orvosként kutatja a szív és a vérkeringés titkait. Visszatérő, legrejtettebb álmairól is beszél, a legfélelmetesebbről is; a tűzről, a máglyáról, amelyről érzékletes képet fest, mert mindig magát látja a lángok között: „Az égő hús bűze csapott meg. Még élő, rángatózó zsigerek, izmok, vérerek látványa, hajbűz, körömszag, vakító fehér csontok ...” (190-191.) Kálvint megdöbbenti az irtóztató álomkép, s hol betegnek, hol poétikusnak mondja barátját, és eltanácsolja az orvosi tudománytól: „Foglalkozz filozófiával, vallástudománnyal”. (192.). Szervét erre további félelmeiről beszél, s arról, hogy nem akar senkivel hadakozni: „Félelmetes minden, amihez hozzányúl az ember.” (192.) „Mert gondolkodom - tehát félek.” (194.). Következésképp a félelem vakmerősége és iróniája, hogy „máglyára testált” könyvet ír, hogy akasztottakat boncol, hogy támadja a pápát, holott tisztában van ezek következményeivel. A kételyek „pondróhadjárata” van az agyában. Komoly vagy humorosnak szánt elszólásai, pl.: „Fia majd egyházat alapítok.” (193.), később „Magam is szobrot óhajtok.” (195.) abban a pillanatban felkeltik Kálvinban a féltékenységet és a gyanakvást barátja, a lehetséges rivális iránt. Megjelent tehát egy apró motívum, amely potenciálisan magában hordja / hordhatja a drámai szituációt. A „hétagyú”, racionális és öntudatos Kálvin, az általa képviselt eszme megszállott védelmezője egy pillanat alatt felismeri a lehetséges ellenfelet barátjában, akit eddig bohém álmodozónak, játékos elmének tartott: „Nem azt tanácsolom, hogy egyházat alapíts, hanem hogy írjál. Miféle egyházat akarsz te létrehozni?” (193.) Az események a dráma természetének megfelelően felgyorsítják az előbb említett motívum kibontását: Copus rektort letartóztatják, a tüntető diákokat korbáccsal verik szét. Megszámlál hatatlanok a följelentők. „A falak is besúgók.” (196.) A két elhivatott iljút is menekülésre szólítják fel. Kálvin és Szervét Lucanius és De Villanovus álnéven mutatkozik be a hitnyomozónak. La Forge, Kálvin házigazdája (akit két hét múlva megégetnek) ijedtében akaratlanul is kimondja Kálvin nevét. Kálvin álnevének azonosításakor azonban váratlanul Szervét jelentkezik, hogy mentse barátját, ámde Kálvin keményen visszautasítja Szervét gesztusát: „Tiltakozom, hogy a nevemet bárki bitorolja. Kálvin csak egy van. Rendelkezzék velem.” (204.) - szól a hitnyomozónak. Amikor Szervét a Szentháromság tévelygéseiről szóló könyvet - a világfelforgató eszmék tárházát is - magáénak vallja, a hitnyomozó azzal utasítja el, hogy arról nem érkezett feljelentés. Kálvin pedig tagadja a könyv létezését, egy beteg elme lázálmainak mondja, és mivel „komolytalan” dologról van szó, így sem hívei, sem ellenségei nem lehetnek. Szervét továbbra is Kálvinnak említi magát, vadul védekezik, mondván, hogy hamarosan milliónyi tömeg lesz híveinek tábora. A vitának Kálvin vet véget, amikor aláírásával azonosítja magát a hitnyomozó előtt. így azonnal letartóztatják őt, Kálvin szavaival fogalmazva, törvényes keretek között folytatják a törvénytelenséget. Szervéthez intézett búcsúszavai a még baráté: „Isten áldjon, Mihály. Sosem fogom megérteni: miért csináltad ezt. Kérve kérlek, vigyázz magadra.” (206.)
