Irodalmi Szemle, 2004

2004/10 - L. Erdélyi Margit: A gondolat szabadsága és veszedelmei drámában (tanulmány)

A gondolat szabadsága és veszedelmei drámában

masra sikeredett. A két főhős diszkussziója a második felvonás során mind racionális, mind emocionális szempontból erősen megemeli a tenziót. A két személyiség gondolkodása, viszonyulása egyre kiélezettebb lesz, akaratlanul is megcélozva a kontraszthatást, illetve a visszavonhatatlanul manifesztálódó ellenzéki magatartásokat. (Lásd az érvek/cáfolatok sorát.) A tulajdonképpeni drámai szituáció által evokált feszültségteremtés csak a harmadik felvonásban alapszik dinamikus jelen idejű viszonyváltozáson. Az elmondottak jegyében tehát a kompozíciós összkép a következő: A három felvonásos dráma első felvonásában két képbe vannak elrendezve a párbeszédek; a képek, itt is, a továbbiakban is részletes szerzői utasításokkal nyitódnak. A második felvonás bírósági tárgyalása az eszmei kontrasztok jegyében zajlik, míg a harmadikban újra kifejezőnek mondhatjuk a helyhez kötődő stációváltások sorát, amelyek közt ismétlődés is van (A börtönben, A tárgyalóteremben, A börtönben, A tárgyalóteremben, A szószék, Champel mezeje). A drámabeli tér funkcionáltatása ez utóbbi esetben már a címadás, a megnevezés okán is hangsúlyosabb, sőt előreutalásos is.

„VELED CSAK ÚGY ÉRZEM MAGAM BIZTONSÁGBAN,

HA KETTEN VAGYUNK.”

Az első instrukció, amely legfőképp a színpadi megoldásra, a tér hangulati, szimbolikus elemeire ad motivációt, a fiatal Kálvin párizsi albérleti szobáját írja le, majd látszólag másodlagos információként a két főhős bemutatását is alapozza: „Szegényes bútorzat: vaságy, szék, íróasztal, szekrény, karos gyertyatartó gyertyacsonkokkal; az olvasás áldozatai. A falon kezdetleges kézirajz: piros szív egy nyitott tenyéren. (...) Odakint tüntetés zajlik, melynek időnként Dávid-zsoltár a kísérő dallama. (...) A fiatal Kálvin - arcán az eljövendő nagy reformátor szigorával, melyet néha felold mégis az ifjúság csupaszív kedélye - az ablakból figyeli az utcai eseményeket. A kopogást nem hallja. Szervét lép be vékonyan öltözve, üveg borral a kezében. Szónoki pózba vágja magát, köhint.” (187.)

Az informatív bevezetés, a párizsi kép, s a röpke bemutatás már utalás is lehetne az elkövetkező „baráti” párbajra, ha nem volnánk valamelyest tájékozottak a történelmi háttér objektív tényeiről. Két nagyság szellemi összecsapásáról szól maga a dráma, amelynek műnemi objektivációjában fundamentumot képeznek a valóságos történelmi-ideológiai folyamatok: a párizsi tüntetés, Copus rektor székfoglaló beszédének ünneplése az egyetemi ifjúság által. Copus beszédét, mint hamar kiderül, Kálvin írta meg. Szervét diadalittasan, vörös borral és cirkalmas dicsérettel gratulál barátjának, majdan szobrot kíván emeltetni neki. Kálvin viszont óvatoskodva, szerénykedve fogadja a szenvedélyes lázadó és álmodozó szavait. A személyi intim szférát is érintő beszélgetésük meggyőz szoros, baráti kapcsolatukról, hiszen Szervét legféltettebb álmai és tettei kerülnek terítékre: legfőképpen az, hogy szerelmes a királynőbe, Navarrai Margitba, akit csupán álmában látott még,